Vannak kihívások, amikor a spontaneitás olyan szárnyakat és kreativitást ad, amitől bezsong az ember. Nekiáll, és onnantól nem számít sem tér, sem idő, csak pörög, kattog az elméje, és újabbnál-újabb ötletek keringenek megvalósításra várva az adott témában. Aztán amikor legközelebb valaki rámutat, hogy na ezt készítsd el nekem!, akkor ez megváltozik, akkor már másolni próbálsz, és számomra ez a világ legnehezebb dolga, ugyanúgy, ugyanazt.
Úgy kezdődött, hogy barátnőm kért egy harcsatortát egy fanatikus pecásnak. Akkor elkapott a hév, és úgy döntöttem, hogy nem meseszerűt, hanem élethű halat próbálok összehozni. Ez sikerült is, azaz Anikó arca leírhatatlan volt, amikor benézett először a hűtőbe. :) Hátrált két lépést, és kimeredt szemmel nézte, "Úristen..." nyögéssel. :D Akkor egy pillanatra belém fagyott a szusz, azt hittem kész, vége, elsüllyedek. Kis idő múlva meg is szólalt, akkor már hangosan: "Ez k...a jó!!! Nagyon állat!" és vigyorgott! :D Ekkora kő régen esett le a szívemről! :)
Visszajelzésként is azt kaptam, hogy az ünnepelt, amikor benyúlt a hűtőbe, és meglátta, hirtelen becsapta a szekrény ajtaját, és bekiabált a többieknek kissé rezignáltan: "Ugye nem mondjátok komolyan, hogy megint nekem kell főznöm!?" Hehhe :D Fincsinek ítélték végül, ez a lényeg. Azt azért nem mondanám, hogy tökéletesen élethű volt, hisz látok benne még olyan dolgokat, amik jobban is sikerülhettek volna, de a pillanat hevében, egyetlen pillantás akár tényleg meg is győzhette arról, hogy azt látja, amit. :))
Négyszögletes tésztát sütöttem, kivágtam a formát, betöltöttem csokikrémmel, a leeső részekből puncstészta készült, abból domborodott a háta. Marcipánnal vontam be, és egyéb eszköz híján, egy új mosogatószivacs levágott darabjával pepecseltem be ételfestékkel. Majd zselatint készítettem (sima tortazselé) és ecsettel áthúztam, hogy nyálkás hatású, csillogó legyen.
A zselatin kissé összekapta a már megszáradt festéket, de így talán még bőrszerűbb lett a végeredmény.
Aztán eljött a másodpéldány ideje, és azt kell mondjam, jóval nagyobb odafigyelés, türelem és idő kellett volna hozzá. Nem vagyok elégedett. Elszabtam a farkát, hiányzik az orrnyílás, meg a felső bajszok, a színek meg...(sóhaj) nem akartak összejönni. Amikor végül azt mondtam, hogy oké, hatszori nekifutás után ez biza ilyen színű marad, már nagyjából egy hajam szála sem maradt egyenes... végső csapásként a zselatin borzalmas csíkokban húzta össze a festéket, és itt már majdnem bőgtem, de kedves barátom annyira, de annyira édes volt, és csodálta, és dicsérte, és hüledezett, hogy elöntött a hála érzése. Köszönöm Márci, hogy ilyen drága vagy! :))
Hát ilyen is van, hogy a prototípus jobban sikerül, mint a következő. Talán a huszadik már valóban harcsa lesz! :D
Úgy kezdődött, hogy barátnőm kért egy harcsatortát egy fanatikus pecásnak. Akkor elkapott a hév, és úgy döntöttem, hogy nem meseszerűt, hanem élethű halat próbálok összehozni. Ez sikerült is, azaz Anikó arca leírhatatlan volt, amikor benézett először a hűtőbe. :) Hátrált két lépést, és kimeredt szemmel nézte, "Úristen..." nyögéssel. :D Akkor egy pillanatra belém fagyott a szusz, azt hittem kész, vége, elsüllyedek. Kis idő múlva meg is szólalt, akkor már hangosan: "Ez k...a jó!!! Nagyon állat!" és vigyorgott! :D Ekkora kő régen esett le a szívemről! :)
Visszajelzésként is azt kaptam, hogy az ünnepelt, amikor benyúlt a hűtőbe, és meglátta, hirtelen becsapta a szekrény ajtaját, és bekiabált a többieknek kissé rezignáltan: "Ugye nem mondjátok komolyan, hogy megint nekem kell főznöm!?" Hehhe :D Fincsinek ítélték végül, ez a lényeg. Azt azért nem mondanám, hogy tökéletesen élethű volt, hisz látok benne még olyan dolgokat, amik jobban is sikerülhettek volna, de a pillanat hevében, egyetlen pillantás akár tényleg meg is győzhette arról, hogy azt látja, amit. :))
Négyszögletes tésztát sütöttem, kivágtam a formát, betöltöttem csokikrémmel, a leeső részekből puncstészta készült, abból domborodott a háta. Marcipánnal vontam be, és egyéb eszköz híján, egy új mosogatószivacs levágott darabjával pepecseltem be ételfestékkel. Majd zselatint készítettem (sima tortazselé) és ecsettel áthúztam, hogy nyálkás hatású, csillogó legyen.
A zselatin kissé összekapta a már megszáradt festéket, de így talán még bőrszerűbb lett a végeredmény.
Aztán eljött a másodpéldány ideje, és azt kell mondjam, jóval nagyobb odafigyelés, türelem és idő kellett volna hozzá. Nem vagyok elégedett. Elszabtam a farkát, hiányzik az orrnyílás, meg a felső bajszok, a színek meg...(sóhaj) nem akartak összejönni. Amikor végül azt mondtam, hogy oké, hatszori nekifutás után ez biza ilyen színű marad, már nagyjából egy hajam szála sem maradt egyenes... végső csapásként a zselatin borzalmas csíkokban húzta össze a festéket, és itt már majdnem bőgtem, de kedves barátom annyira, de annyira édes volt, és csodálta, és dicsérte, és hüledezett, hogy elöntött a hála érzése. Köszönöm Márci, hogy ilyen drága vagy! :))
Hát ilyen is van, hogy a prototípus jobban sikerül, mint a következő. Talán a huszadik már valóban harcsa lesz! :D
Nagyon jó, tényleg tök élethű! Gratulálok!
VálaszTörlésKöszi Solyi! :)
VálaszTörlésNagyon szép lett!
VálaszTörlésEz tényleg baromi jó! Csak néztem a halat és undorodtam tőle - mint az igazitól! El sem hiszem, hogy ez tényleg torta! :))))
VálaszTörlésNa jó, nem kételkedek, csak....
Nagyon tetszenek az ötleteid, nagyon kreatív vagy!
Az pedig ismerős, hogy ami először nagyon jól sikerül és legközelebb még jobbra akarom elkészíteni, akkor mindenféle váratlan és érthetetlen akadályok jönnek. Ugye? Azért nekem a második halacska is nagyon tetszik, csak gratulálni tudok!
Aztaaaaaaaa!
VálaszTörlésÉn még ilyen szép "tortahalat" nem láttam!!
Az első verzió nekem jobban tetszik, az valami csodás, (ha lehet ilyet mondani egy harcsára).
Komolyan azt hittem először, hogy az első két kép igazi harcsa és a második két kép a torta.
De amikor elolvastam, háááááááát elájulok.
Nagggyon-naggyon jó, pedig én nagyon ritkán dícsérek ám :-D :-)))))
Jaj, csajok, annyira aranyosak vagytok, köszönöm szépen! :) Igen, az első nekem is jobban tetszik, ott valahogy jobban sikerültek a dolgok! :))
VálaszTörlésNagyon szuper, az első tényleg tökéletes!!! Szerintem mindenki így van vele, másodszorra én már látványosan szenvedek, legalább dupla annyi időt töltök vele, és nem lesz olyan. Nem is szeretek másodikat csinálni, ha tudom, kerülöm, sokszor inkább lemondom, vagy rábeszélem az illetőt egy másikra. :)Bár egy harcsánál nincs sok választási lehetőség...:)))
VálaszTörlésElmondom én mit látok hiánynak és mit jónak! Azért nem fogok tapsikolni, mert azt megteszik mások, és mert ebből jobban épülsz..Szóval, neked olyan kis bébiharcsás feje lett, kis kerek. Annak széles, laponya. Amire nagyon érdemes lenne odafigyelned, az a szája. Ugyanis az a legjellemzőbb része, és mindenki arról ismeri fel. A nagy, hosszú, széles szájáról és a bajszairól.(Különben nyitottal jobban ki tudtad volna fejezni a kontrasztot.) Bármit mintázol, mindig összegezd előtte, mi a legjellemzőbb karaktervonása, és arra fektesd a legnagyobb hangsúlyt. Ami nekem tetszik, hogy el tudtad térben helyezni.Szóval nem egy kimeredt gilinyót csináltál, hanem egy tekeredőt, ami lényegesen egységesebben fest, és a kifogott halra amúgy is jellemző ez a tekergés. A másik a bőre. Az elsőnél nagyon lejön ez a foltos, csúszós halbőr.A harmadik a szeme, ami furcsamód, nem is ilyen, de mégis rögtön elhiszed. Amúgy nagyon arik voltak a kis storyk!)) És ne csüggedj, mert ezekből tanulsz!))
VálaszTörlésAudrey! Nagyon is ismerős érzés! :D
VálaszTörlésTea! Imádom a szövegedet! :) És külön köszönet a tanácsokért! Bébiharcsa! Ez jó, még nem láttam így, de ez fel sem tűnt eddig, köszi! :D Egyelőre így is nagyon nehéz volt a szájat valamelyest kinyitni, de igaz, hogy a nagyobb, mélyebb üreg jobban visszaadná őkelme fő jellemzőjét. Viszont azt hiszem, egy darabig hagyom ülepedni a dolgot, mielőtt újra nekivágnék. Habár...elindult a vezérhangya, így, új infókkal, szóval lehet, hogy hallé helyett haltorta lesz?? :D (vicceltem, ennyire nem vagyok elborult, de lehet, hogy még idén újratöltöm a témát)
Igazán szuper mind a kettő. Én nem vagyok egyébként egy nagy halszakértő, de gusztustalanul élethű lett mind a kettő! :)) Látszik rajtuk a nyálkásság és a színe is jó szerintem.
VálaszTörlésKöszönöm Dia! :)
VálaszTörlésNe keseredj el, első ránézésre tényleg azt hittem, hogy egy harcsa van a képen. Csak amikor a szöveget is olvastam, akkor döbbentem rá, hogy tortáról van szó. Lesz ez még életszerűbb is, csak vigyázz, nehogy elússzon a tányérról.
VálaszTörlésKedves Endre, Igazán örülök a soraidnak! :) Köszönöm! :)
VálaszTörlésOlyanok a harcsáid, hogy még a halszagot is érezni lehet!
VálaszTörlésNagyon tetszik mindegyik! Nem is tudok mást írni, mert előttem mindenki elmondta már. Bátor vagy, hogy mersz kísérletezgetni. A zselatint biztos nem mertem volna rákenni a bevonatra, de ezek szerint nagyon jó ötlet volt (meg a mosogatószivacs is) :-) Köszi az új tapasztalatokat!
VálaszTörlésEgyébként létezik olyan, hogy hidegzselé, azzal is lehet, hogy sikerülne. ...én nem merem kipróbálni... :-)
Hehhe, Marisz, csábító ötlet, a formatorták következő generációi lehet, hogy "illatoznak" is majd! :D
VálaszTörlésM@rti, köszi! :) Hogy ne minden babér az én fejemen landoljon, azt elárulom, hogy az egyik étteremben, ahol dolgoztam, cseppet leskelődhettem a konyhán, és a hidegtálakat húzták át zselatinnal, hogy fényesebbek, guszták legyenek. Innen az ötlet, csak a festékkel való kooperáció tökéletességére még nem jöttem rá. A hideget is ki fogom próbálni, köszi a tippet! Majd beszámolok róla! :D
Szerintem is irtózatosan élethű lett :)
VálaszTörlésDrága Dinám! Ezúton kívánok Nektek békés, boldog Karácsonyt! Pussz!))
VálaszTörlésHű, ez tényleg jó lett! Mármint az első, mert igazad van, az tényleg formásabb is, meg jobb rajta a "nyálka". De hát van ilyen, hogy nem úgy akarnak a dolgok sikerülni, attól még te tudod, hogy képes vagy rá. Ügyi vagy!
VálaszTörlésKöszi Pixie! :)
VálaszTörlésKedves Dina!Szeretném megsütni a harcsatortát a párom születésnapjára.Mert nagy ho-ho-horgász!De pár segítséget kérnek tőled.Először is a farkát is formába vágtad ki vagy az már puncstészta?A felső uszonya marcipánból magától megáll vagy fogvájóval megtűzted?Milyen színeket használtál az első harcsához?Az uszonyokat mivel erezted be?Válaszod előre is köszönöm!
TörlésSzia, legközelebb kérlek válaszd a Név opciót, és akkor a bejegyzésed mellett a neved fog szerepelni, így elég érdekes válaszolni! :)) Teljes egészében a tésztából faragtam ki a kanyargó hal alakját, majd a leeső részekből puncsmasszát gyúrva gömbölyítettem a tetejét az egész tortának, tehát a farokrész is lapi volt. Illetve a farok felé haladva lejtősre vágtam. A felső uszonyának vastag elejében van egy fogpiszka, de ki volt támogatva kis skatulyákkal, míg egy kicsit megszikkadt. Az erezés sima kiskés hátával történt. A színek pedig Wilton fekete, valamint porfestékekből a májusi zöld, és kicsi farmerkék, hogy sötétebb zöldet kapjak. Először nagyon híg zöldes árnyalatot vittem fel rá, majd feketével (hígítva szürkével) árnyaltam. Remélem sikerül!! :))
TörlésKöszönöm gyors válaszod!Akkor a marcipánt szűz fehéren raktad rá?ÉS utána festeted be?Azt hittem hogy marcipánt átgyurtad kis fekete festékkel hogy szürke legyen és utána vontad be a tortát.Aztán árnyaltad.Még egy kérdés ha nem gond?Sima színtelen tortazselével nyálkásítottad vagy zselatinnal?
VálaszTörlésÉs bocsi hogy névtelenségbe burkoloztam akaratlanul!
:)
Igen, a marcipánt szűz fehéren tettem rá! :D mert bár itt nem látszik, próbáltam színátmenetesre készíteni, a hasa fehérebb volt, mint a háta. Horváth Rozi (színtelen)zselatinját használtam, azt hiszem két kiskanálnyit tettem kb. egy deci vízbe egy kis fémbögrébe, és úgy melegítettem össze, majd ecsettel húztam rá. Na az nem volt egyszerű, és összekapta a festéket egy csomó helyen. Gyorsan kell dolgozni és megfolyásmentesen, ha lehet. :)) Nekem még gyakorolnom kell sokat, és nem szabad kapkodnom, mint a másodiknál. Sok sikert! :) Majd muti meg, hogyan sikerült!
Törlés