Engedjétek meg, hogy a régi tortákról csak egy gyors összefoglalót írjak, nem mindhez kapcsolódik hűde sztori, de ők is haladásom kilométerkövei, így nem lenne szívem kihagyni őket. Bár egy csomó képem elkallódott, azok azért bennem élnek, és ha majd Öcsém eljut arra szintre (grafikusnak tanul), akkor megfesti nekem őket! :)
Az első, amit hoztam, szintén Carol-os, kedves barátnőm ezermester férjének készült, és itt próbáltam ki az unidec néven futó marcipánhelyettesítő masszát. Jó, a színek valóban szebbek, de ha sokáig szüttyögtem egy darabbal, az kegyetlenül kiolajosodott, nyúlt, plöttyedt. Amúgy viszont jó volt, hogy nem száradt olyan hamar, lehetett még igazgatni. De az íze nem az én világom.
Csaszi nagyot nevetett, szóval a célt elértük! :)
A kövi egy skót juhász kutyus, amivel elég sokat pöpöltem, ez viszont már az első marcipánok egyike. Mai szemmel még sokat igazgatnék rajta, és nem csinálnám tank méretűre. :D
És igen, visszatérő problémám volt sokáig, hogy a tortában lévő főzött krém egyszerűen felolvasztja a marcit, és csúnyán hullámzik. Nem olyan rég jöttem rá a probléma azonnali megoldására, de ezt majd külön fejezetben.
Ugyanerre példa a focis torta is. Meg arra, hogy a kékből és sárgából az én porfestékeimmel csak olajzöld szörnyűséget lehet kikeverni, szóval ezután irány újra a nagyker zöld festékért. :)
Az írás sem ment még nagyon, sőt, most is megremeg a kezem az izgalomtól, amikor felirat kell a tortára.
Aztán egy nosztalgiatorta, amit külön öröm volt megcsinálni. :) Egy helyi rockbanda dobosának készült, aki valóban viselte a barátság-csomós ruhadarabot még valamikor 1000 éve, és nagyot vigyorgott, amikor meglátta a tortát. :)
Itt már azért kezdtem beleérezni, hogy hogyan és miként is kell rábírni a marcipánt arra, hogy engedelmeskedjék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése