Füles, lépésről-lépésre

 


    Az úgy volt, hogy Fülest kellett készítenem. Gőzöm nem volt róla, hogy hogyan is kezdjek neki, ám Gabit olvasgatva, és sok fotót megnézve, lassan kialakult a fejemben, hogyan is kéne kinéznie. Bekevertem egy normál adag tésztát, és egy kisebb kör, meg egy pici téglalap alakú formában megsütöttem őket. Amikor kihűlt nekiálltam megfaragni.


    A hátsó lábak az alaphoz tartoznak, körülötte és fölötte faragtam meg, illetve kissé lecsaptam az elejét. A kis téglaformát csak oldalt bekanyarítottam. Itt már fel is van szeletelve.


    Aztán betöltöttem krémmel, és nagyon olyan érzésem volt, mintha víziló alakulna a kezeim között! :D
    Nagyon ott voltam idegileg, hogy szétkapom az egészet, és szedek le a magasságából, meg az orra-részből, de végül így hagytam, csak lesz belőle valami...


    Kékesszürke marcipánnal bevontam, megcsináltam a "varratokat", ha már plüssfigura...és még mindig gyötört az érzés, hogy ebből biza víziló lesz.....

    
    Kevertem ki egy árnyalattal világosabb szürkét, ebből kivágtam a két fület és ráhengereltem a sötétebbre, majd így vágtam ki.


    Ugyanebből a világosból befedtem az orrát, és elkészültek a mellső lábak is, de mielőtt ezeket odatapasztottam volna, nagykéssel alányúlva óvatosan átraktam papírtálcára. Itt szoktam megrepeszteni az összeillesztett tortákat, de most sikerült nem tönkretenni. :)


    A helyükre kerültek a fülek is, és itt már kezdtem megnyugodni, hogy mégiscsak Füles lesz ez! :D  Már tényleg csak néhány apróság hiányzott.


    A bojtra a farkincán nagyon büszke vagyok, először sikerült ilyen szépre! :) kis darab fekete téglalap egyik oldalát sűrűn beirdaltam, majd feltekertem, és csodák-csodája, egyetlen rojtocska nem tört le!!! Wááá! :DD
    Már csak a masni, a szemek, és a bozontos fürtök kellettek, és KÉSZ!!! :)))  Elégedett kávézás blogírás közben! :D


Megjegyzések

  1. Dina, nagyon tetszik a Fülesed! Ha legközelebb ilyet készítenék, akkor én pedig már a te ötleteidből merítenék! :) Örülök, ha tudtam szolgálni pár hasznos ötlettel! (Először az ülő Füles figura járt a fejemben, de nem kockáztattam - lett így is elég bonyodalom vele!)
    Átfutottam a legutóbbi bejegyzéseidet, a többi torta is eszméletlen jó! ...szóval be is jelentkezem, mint rendszeres olvasó!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól sikerült! Cuki lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Gabi! Megtisztelő, köszönöm és üdvözöllek nálam! :) Nagyon sok ötletet merítek Tőled, és a többi (magát amatőr kezdőnek tituláló, közben nagyon is profi) tortaimádó blogírótól! Egyszer olyan jó lenne közétek csöppenni, mondjuk egy cukor-show-n, ha lesz közelebbi helyszín is. :)

    Dia! Köszönöm szépen, végigizgultam az egészet, elmondhatatlan milyen jó érzés, ha nem csak nekem tetszik! :D

    VálaszTörlés
  4. Jó hogy idetévedtem, maradok én is Nálad! Nagyon jó, ötletes tortáid vannak! Gyerekem kedvence a katonás.
    A cukorshow legközelebb Szeged mellett lesz (Deszk), várunk Téged is!

    VálaszTörlés
  5. Dinám! Ezt a Fülest még nem is láttam. Nagyon jól sikerült, gratula :D

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm! :)
    Márti, bocs, hogy nem reagáltam eddig, természetesen nagyon örülök, hogy idetaláltál, üdvözöllek sok szeretettel! :)
    Anci, köszi! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése