Cicó a'la Poór Juci

  

     Hát eljött ez a nap is, hogy cica tortát kellett összeállítanom. :) Ülő, vöröses kölyökmacsek volt a cél, és hosszas kutakodás után, bár találtam pár fotót, jutott eszembe, hogy egy általam csodált hölgy már elkészítette előttem a lehető legtökéletesebb etalont. Ő Poór Juci, aki a cicussal aranyérmet nyert a minitorta versenyen. 
    Mivel gőzöm nem volt, hogy hogyan is állítsam össze, megnéztem pár videót és blogot ülő kutyatorták készítéséről, végül belevágtam. Azt eldöntöttem előre, hogy a feje nem hungarocell, vagy gabonamassza lesz, hanem torta, bár féltem egy kicsit. 

    Sütöttem két pici, de magas tésztát egy-egy tojásból, mindegyiket 4 felé vágtam, a 2 tető és egy szelet lett a fej, a többi 5 pedig úgy, hogy a két aljarész került alulra-felülre. Külön töltöttem és vontam be a testet és a fejet, majd a faragás után most azért vajkrémmel alávakoltam, mert irtó hülyén nézett volna ki a hullámzó marcipán. A leeső részekből lettek a mellső lábak, és a hátsó mancsok. A bajszok pici, vékony bevont drótdarabok.

    Narancsos csokikrémet rejtett belül. Első cicának nem is lett olyan rossz, bár lehetne még finomítani rajta bőven, a festés pedig még lehetne árnyaltabb is, de a srác, aki kérte, elégedett volt vele, és ez a lényeg! :))




Megjegyzések

  1. Én kutya párti vagyok, de ez a cica hallatlan édes lett:):):)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon édi lett! Ügyes vagy, neki sem mertem még ilyennek állni, de most meghoztad a kedvem. Fázisfotók? :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi M@rti! :) Most a fázisozás nem sikerült, de öt lap a teste, amit úgy töltöttem, mintha kissé ferde torony lenne, egyből bele két hurkapálca egyenesen. dermedés után kifarag, hátsó lábak íveit meghagyva, hasat kissé behúz, nyakat keskenyít. Vajkrém. Aztán a fej 3 lap, betölt, kifagyaszt, gömbre farag úgy, hogy az arcrészen a szemeknél mélyebb, orrnál kissé meghagy. Vajkrém. Leeső részek összegyúr, abból mellső lábak, hátsó mancsok, vajkrém. Testet bevon. Fejre alágyurmáz marcipánból, pofa, szemöldök, orrhát, majd bevon, szemgödröt mélyít, mindent össze-vissza karcol :D Ja, test bevonása előtt hurkapálcák ki, marci után vissza. Szemek, orr hegye helyükre, Fej ráilleszt testre, festeget. :) Ja, farkinca, karcol, festeget. Kicsi drótszálak bajusz. Így okés? :D

      Törlés
    2. Köszi a részletes ismertetést. Lelki szemeim előtt megjelentek a fázisok! De azért - ha majd kell - vissza fogok ide térni még!!! :-)

      Törlés
    3. Életemet mentetted meg a leírással, remélem én is meg tudom csinálni, mert a legkisebb fiam kérte! Nem vallhatok kudarcot, pont nála!!!!!!!

      Törlés
    4. Hajjaj, akkor drukk-drukk! :))

      Törlés
  3. Nagyon, nagyon szuper lett!!! Hihetetlenül stabilnak néz ki, én biztos nem vállaltam volna be az álló cicust. Le a kalappal!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Audrey! :)) Ha elegendő időt hagysz fázisonként a krémnek, vajkrémnek, marcipánnak megdermedni, akkor stabil. :)

      Törlés
  4. Nekem nagyon tetszik a cicád, nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  5. Jajj, ez nagyon-nagyon :) Ha nem tudnám, hogy torta, úgy megdögönyözném :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Hát így is megpróbálhatod, de csupa-csoki lesz a kezed! :DD

      Törlés
  6. De kis cuki lett ez a cica! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése