Színes szórócukor

Ez már új adag, most narancsos-fahéjas tejszínnel. :)
  

    Fantasztikus oldalra találtam, PiciJuci hívta fel rá a figyelmemet. :)) Köszi Jucus, és bocsika, hogy csak most javítottam! Nagyon jó bogarászni nála, az egyik ötletét már ki is próbáltam. 

   Ez nem más, mint a házilag színezett kristálycukor, amit aztán kismillió módon felhasználhatunk sütemények, muffinok, torták dekorálására, vagy ajándékba, ehető homok-kép készítésére is akár! :)

   Pofonegyszerű az egész! Amire szükségünk van, az durva szemű kristálycukor, keményítő, ételfesték, és pár nejlonzacskó.


   Tegyünk vastagabb zacsiba egy jó maréknyi cukrot (kb. 5-6 dekányival kísérleteztem először). Használhatunk ételfestéknek sűrű gélállagút, vagy porfestéket. A bolti folyékony nem jó hozzá, eláztatja a cukrot, és túl halvány színt ad. Jómagam fogpiszkálóval adagolom a porfestékemet, kis kupakba tettem 3 fogpiszkálónyit.


   Pár csepp vízzel feloldottam a festéket.


Ráborítottam a cukorra, majd egyik kezemmel a száját befogva, a másikkal addig masszíroztam, gyömöszköltem, míg egyenletes színt kapott minden szemcse. Ha kell, pótolhatunk még rá festéket, nekem elegendő volt ennyi.


   Ha elértük a kívánt színt, 3/4-ed kiskanálnyi étkezési keményítőt hajítsunk utána, hogy az megkösse a felesleges folyadékot, és meggátolja a csomósodást. Mint látható, mezei legolcsóbb főzős vaníliás pudingpor tökéletes a célra. Ezzel még alaposan keverjük át, a legegyszerűbb, ha egyik kezünkben szorongatva a száját, másik kezünkkel felváltva felemelgetjük a zacsi sarkait, a gravitáció elvégzi a melót.



   Borogassuk tálcára a műveinket, hogy kiszikkadhassanak, ha netán csomós lenne, akkor kis kacsónkkal morzsolgassuk szét azokat. Pár óra elegendő neki az észheztéréshez, aztán pedig jól záródó kis üvegekbe lapátolva még polcunk dísze is lehet felhasználásig. A piros-zöld-kék porfestékkel, a lila gélfestékkel készült, mint látható, enyhe túlzásba estem, gyönyörű mélylila színt kaptam, legközelebb beérem egy cseppel, nem duplázom rögtön. 


 Ametiszt szintű gyönyörűség, már ha valaki hasonlóképp fanatikus cukor-rajongó, mint én. :))) Hosszú percekig gyönyörködtem benne, az ablaknál a napfényben forgattam az üveget, mint egy kiskalóz, ki kincset talált! :)

   Az ötlet eredetije: itt olvasható.


  Jön a húsvét, díszítésre fel! :D

Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Ugye? :D és még mennyi ötletet ad az eredeti blog, haj! :)

      Törlés
  2. De jó, hogy felraktad! Én még megvettem az Ázsiában a készet, na de ezek után...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Félek is egy kicsit, hogy "megdorgálnak" az elárusítóhelyek! :D

      Törlés
  3. Névtelen3/24/2012

    Húúú ezt nagyon köszi! Ki fogom próbálni!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak bátran! :) Majd mondd el, hogy sikerült!

      Törlés
  4. Most már legalább tudom az enyém miért csomósodott.Hát jól kihagytam belőle a keményítőt.Annak idején amikor a lánykáim kisebbek voltak próbálkoztam,de csak mostanáig.Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte azért furcsálltam ám, féltem, hogy kiérződik majd, de abszolút eltűnik, azaz nincs hatással az ízére. Én sem mertem sosem nekiállni, féltem, hogy feloldódik, hogy ragacsos lesz. Jól jött a titok! :)

      Törlés
  5. nem is fogod elhinni... A te blogbejegyzésed én csak most néztem meg...

    nekem tegnap került a kezembe a színes cukrom (én boltban vettem)és eszembe is jutott, hogy készítek más színeket házilag és a blogomba megírom... :))) De komolyan!!!!
    már nekem nem is kell, megírtad te! és ráadásul a tapasztalataid is nagyon jók! köszi!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előbb-utóbb mindenkiben megfordul a gondolat, hogy ő maga is képes előállítani bármit, ami a boltok polcain csücsül, lásd fondant és sok egyéb más, hát miért is ne hinném el, hogy ugyanolyan dolgokon kattogunk? :D No ne félj, ha egyszer végre lesz air-brush-om, le sem vakarhatsz a tippekért! :D

      Törlés
  6. Ugye-ugye, a házi vagy általad készített alapanyagok sokszor jobbak mint a boltiak :) Meg olyan jó velük pepecselni... olyankor én is gyereknek érzem magam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így ám! Legfőképpen, ha csillagászati árakon mérnek dolgokat, bizony megkeresed az útját-módját a spórolásnak. :)) Bár mostanság nem lesz időm ilyesmire. :)

      Törlés
  7. Névtelen7/25/2012

    Szia, gél állagú vagy por festéket hol lehet kapni? Eddig csak folyékony ételfestéket használtam, természetesen nem cukrot színeztem. Még jó, hogy írtad, hogy az nem is jó erre. Válaszodat előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves névtelen! :)) Gél állagút (Wilton félét ajánlanám) szinte bármelyik cukrásznagykerben, vagy internetes sütő-főző áruházban vehetsz, rendelhetsz, a por állagút pedig én a solti Pille nevezetű cukrásznagykerben vettem. Negyed kilós kiszerelésben kapható, látszik is a képen, és olyan 3-4-5 ezer forint körül mozognak színenként, ami nagyon is jó ár, tekintve, hogy kb. 6 éve vettem őket,és még mindig 3/4-ig vannak. Azt hiszem jó darabig elég lesz! :D

      Törlés

Megjegyzés küldése