Cica



   Új kihívás érkezett. :) Volt kolléganőm szülinapjára készült. Teljesen rám bízták a dolgot, hisz ismerem. Bár a gyönyörű 60-at tölti, szabad szájú, vagány, laza nőcit kell elképzelni, aki imádja a macskákat, szóval nem az a tipikus lilavirágos-masnis emberke. Macskából is készült már rengeteg torta, a gömbölyödve alvós már nekem kicsit uncsi, már volt is, ekkora méretben az ülővel meg sem próbálkozom. Jerry Tom-ja tűnt még jó ötletnek, de valami mást, valami vagányabbat szerettem volna. Neten találtam rá egy fotóra, aztán kis baráti körömben tartottam mini szavazást. A gömbölyödött, Tom és ez lehetett volna, egyértelműen ez lett a befutó. Tök olyan, mint egy jóllakott napközis. :D 

   Elhatároztam, hogy majd most is fázisonként fotózok, aztán szokás szerint csak az első jött össze, utána már valahogy elfelejtődött  a masina. Az elsőt azért hozom.


   Tejbegrízes krémmel és karamellel lett töltve, csakúgy, mint öcsié, nagyon bejön most ez a kombináció, és jól is lehet dolgozni a krémmel. Talán látszik is, hogy csak leheletvékony vajkrém-réteg zár, nincs  szívem elrontani még nyomokban sem az ízt. A macsek kialakítása végtelenül egyszerű, a piskóta széleinek gömbölydedségét kihasználva faragtam kicsit csak, és bevágásokkal emelem ki a fej, a comb és farok körvonalát, minimális anyagveszteséggel. Majd kisebb marcidarabokkal hangsúlyoztam az arc domborulatait, kapott kis szemöldököket, pofát, és tokát. Bevonás és festés után került fel az orr és a mancsok.

   Nagyon jól esett most ezt készítenem, megint magától jött minden, imádom az ilyen alkotást. :)

  Ja, míg el nem felejtem: Boldog Szülinapot Anna! :D


Megjegyzések

  1. Nagyon szuper!! Bájos, édes :-))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper lett!:)

    VálaszTörlés
  3. Enném a pici rózsaszín nóziját!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos lett a kis cicó!!!!

    VálaszTörlés
  5. Te, Dina, ez jobb, mint az ötletadó képen, imádom a végeredményt! :))

    VálaszTörlés
  6. Annyira vidám! Tök jó még csak ránézni is! :) Jó ötlet volt a fázisfotó, így egész egyszerűnek tűnik a faragás. :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jópofa lett ez a macsek!!! :-)

    VálaszTörlés
  8. Névtelen6/05/2012

    Szia DINA!
    Jajjjj, de szep lett! Mi tisztara macskasiak "vagyunk.
    A lanyomat szivesen meglepnem ilyennel.Megirnad hogy mekkora a torta atmeroje es vastagsaga, es hogy a torta tetejet milyen vastagra hagyod hogy tudjad mintara faragni anelkul hogy "atfaragd "a kremig? Az orrat hogy formaltad meg??
    Olyan szep ez a torta hogy ezt a kover kandurt szivesen jol meggyurnam had doromboljon.hihi Segitsegedet elore is koszonom!!/Mailcimem:ildipados@gmail.com/
    Szia! ILDIKO

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ildikó! :)
      Ezt egy 26 cm-es kapcsos tortaformában sütöttem meg, a Kiskukta féle 5 tojásos adagot, olyan 8-9 cm magas lett. a felső lapot bizony átvágtam krémig. :D Nem szándékosan amúgy. :) simán csak 3 felé vágtam, betöltöttem, aztán adj neki. Úgyis bekentem felülről is, így hát nem számít, ha picit megszalad a kés. Az orrát a kis kezemben gyurmáztam cica-orr formájúra, ecset végével fúrtam két kis lyukat, kés élével nyomtam bele a felezővonalat, illetve a kés hegyét lyukakba téve óvatosan lefelé mozdítva vágtam bele picit, hogy hasonlítson az igazi orrnyílásra. Ennyi. :)

      Törlés
  9. Névtelen6/05/2012

    Koszonom a valaszod! Nagyon ugyes vagy!Mivel olyan aranyos es ducika kover kandurra hasonlit, azert is hittem hogy nagyobb a torta.Nagyon tetszik! Ha lesz idom, majd megprobalkozok vele epp ezert.Sztem nem leszek annyira ugyes mint Te formazassal. Majd vmi osszejon ha mas nem is akkor egy kobor kandur. hihihi
    Koszi a segitseget es tovabbi szep tortazasokat!
    Szia: ILDIKO

    VálaszTörlés
  10. Szia DINA!
    Ugyan regebben irtunk mar egymasnak a cicus tortarol, de most megcsinaltam.Kepzeld, nem mertem megfaragni a tortat ahogy Te keszitetted mert nembiztam meg magamban hogy a vajkrem megmarad e a tolteleken a fondant ala. En felgombot sotottem es mint a tokot vagy a grepfrutot belul kivagtam korbe a kivagott reszt lapjaban szeleteltem toltottem es igy ment bele vissza a felgombbe .A lanyom baratjanak keszitettem szulinapjara.Nekik van 2 cicajuk, es az egyik egy naagy dagi.Elmo a neve.Jokis munka volt de sikerult, aztan 30km-ert szallitottam darabonkent es naluk raktam ossze ujra. A fotoalbumomban legalul az a nagy voros kandurka".

    http://www.mijnalbum.nl/Album=IWG4GRNS Koszonom a tanacsodat megegyszer. Szia!
    ILDIKO

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése