Bendi "gyógyszere"

Kicsi lurkóm az első iskolai héten összeszedte az első hasmars-láz-nagyfehérmikrofonbakiabálás kombót, azaz 39.5 mellett alul-felül ereszt a gyerek. Doktornéni nagyon aranyos volt, megnyugtatott, hogy ez nem a szokásos vírus, de hamar túl leszünk rajta. Adott jó tanácsokat is, étkezésről, pihenésről, egyebekről.

Hazafelé tehát bevásároltunk, vettünk mindent, ami csak elhangzott: kekszet, banánt, citromot,  almát, étcsokit, teát, rizst. Meleg, fűszeres étel tilos, kivéve az utált sóskrumplit.

Úgyhogy most kreáltam. Összenyomtam a banánt, csak úgy kézzel, ráreszeltem az almát, meglocsoltam citromlével, leheletnyi cukor, ét csokoládé kis kockákra vágva, meg egy marék tört keksz.



Ezt a "salátát" ette most ebédre hatalmas jókedvvel., hogyaszongya: - Szeretem ezt a doktornénit, mulatságos, hogy édességet kell ennem ahhoz, hogy meggyógyuljak! :D

Persze, hogy megirigyelve ezt a finomságot, még négyszer el kellett készítenem aznap. :)

Most már viszont kezdi összeszedni magát a nagyfiú, azaz van energiája megtölteni a lakást zajokkal, szaladgával, kekeckedéssel, szóval nem aggódom! :))






Megjegyzések

  1. Látom, mindent felhasználtál, ami nem tiltólistás :) Ilyen salit én is elnyammognék az tuti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyedül a "rizsnyák" nevű cuccot nem volt szívem megcsinálni, Tejberizs tej nélkül, vízzel, nyákká főzve...brrr. Inkább még banán. :)

      Törlés
  2. Milyen választékosan fejezi ki magát a kiskrapek! :) De ugye nem kell komolyan vennem, hogy kézzel nyomtad össze a banánt? Biztosan villával-t akartál írni. ;) A rizsnyák egyébként pontosan olyan undi dolog, mint ahogy a neve is sugallja. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ne arra gondolj, hogy megmarkoltam, és fröcsögött össze-vissza! :D Szépen kezet mostam, ahogyan kell, majd kézzel kis darabokra téptem, így jó? A villa túlságosan péppé nyomja, ha késsel csinálom, akkor meg olyan túl szabályos na! :)) A kéz mindig kéznél van, hihetetlen dolgokra vagyunk vele képesek! :)))

      Törlés

Megjegyzés küldése