Évforduló

Hogy én hogy jártam?! Csak annyira vagyok széthullva, mint őszi avar-halom, miután egy vadászeb átcsörtetett rajta. Bocsánat a gondolatképért, nem is passzol a bejegyzéshez, de mostanság nagyon szétszórt vagyok.

Történt, hogy egy kedves ismerősömmel elterveztük, hogy milyen tortával lepi meg élete párját a 10. házassági évfordulójuk alkalmával. Megbeszéltük az ízt, a nagyságot, röpke tanakodás után a kinézetet és persze az időpontot is.

Múlt héten épp szabin voltam, élveztem az édes semmittevést és izgalommal készülődtem a hétvégére, amikor a munkahelyem kézicsapatával és a szurkolókkal együtt elutaztunk a 3 napos sportnapokra. Az indulás péntekre lett betervezve, még időben, hogy legyen energiánk az előesti bulira. :)

Csütörtökön késő este, kilenc tájt, csörren a telefon, benne halk férfihang:
- Akkor reggel mehetek a tortáért igaz? 
-Öööö...mi?? Most? Holnap? Reggel? - habogtam döbbenten.

Kénytelen voltam beismerni, hogy bizony durván elszámoltam magam, nekem valamiért a kedd volt a befutó, fogalmam nem volt róla, hogy AZ a nap, az most van...

Közben másik telefon, ahol főnököm közli, hogy csúszik az indulás, mert vannak, akik melóból jönnek, este hatkor szállunk autóba. Há-há!! Ennyire késésnek még nem örültem! :D

Gyors telefon vissza a srácnak, hogy hopp, kapóra jött pár sztahanovista, így miattuk, ha nagyon felturbózom magam, akkor kora délutánra akár el is készülhetek! :) Ebben egyeztünk meg. Ezért még akkor este megpucoltam a mandulát, hogy reggelre kiszikkadjon.

Másnap reggel azonnal boltba, megvenni a hiányzó anyagokat, és gőzerővel sütni, krémet főzni, mandulát darálni, habot verni. Dobos torta volt, azaz jellegű, mert bár belül ugyanaz (az igazi, tojásos főzött krémmel), nem karamell-lapok, hanem marcipán fedte őkelmét.

Egy tojás fehérjéből kikevert habcsók massza adta a felhőket, amit az ezeréves gáztűzhelyemben készítettem úgy, hogy a legkisebb lángon sütöttem nyitott ajtó mellett, ami előtt egy kisszéken a ventilátor zuhogott szorgosan, úgyhogy most már lett nekem is hőlégkeverésem! :D

Lényeg a lényeg, hogy kettőkor, a műszakjának lejártakor csörgő ifjú férj pont elkapta a pillanatot, amikor az alsó szegélyt képző kis felhőket pakoltam fel, így büszkén adtam hírül, hogy KÉSZ! :D




A kompozíció címe: A felhők közt járok Veled! :)

Még sokszor ugyanennyit Boldogságban, Egészségben! :))

Megjegyzések

  1. Milyen aranyosak a figurák a tortán...te meg nagyon ügyes!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon élvezetes a beszámolód a torta elkészültének körülményeiről!
    A torta meg egyenesen szuper a boldog figurákkal!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretem olvasni a blogodat,bár sajnos mostanság nem sok időm volt blogolni.Klassz a torta! és annyira imádom a kreativitásod,ahogy feltaláltad a légkeveréses sütőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek végtelenül örülök! :) Tudod, nem a mennyiség, hanem a minőség számít! ;) :D A habcsókhoz viszont tényleg muszáj volt kitalálni valami megoldást, barna felhők maximum a Vasmű fölött úszkálnak! :)))

      Törlés
  4. Én már biztos a hajam téptem volna idegességemben :) Nagyon ügyi vagy. Amúgy ezt a légkeveréses-dolgot szabadalmaztatnod kellene. Kínában tuti egy rakás zsét érne :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kínában? :D Miért éppen Kínában? Tudsz valamit, amit én nem? Avass be könyörgöm, máris reppenek oda! :DD

      Törlés
  5. Haláli a sztorid és persze a légkeveréses sütőd - a helyedben (egyet értve Tejszínhabbal) azonnal levédetném! :-DDD A torta pedig hiper-szuper! :)))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése