Halloween kekszek receptje

A játékra és magunknak is készült keksz, így eleve dupla adaggal kezdtem. Nem kerestem, mentem a saját fejem után. Amikor kitaláltam a játékot, ötleteltem, hogy mi lehetne a nyeremény, akkor jöttek a tipikus "és mi lenne ha" kezdetű agyszülemények.

A sima alap linzer a bázis, azt fokoztam némi ízzel. Legközelebb valami kis lazítót is teszek bele, mert a gyümölcsök (zöldségek) anyagai bizony kissé átalakítják az állagot, így ha ti nekiálltok, javasolnék sütőport, vagy szódabikarbónát, hogy lazább állagot érjetek el.

A tészta (szimpla adag, én ezt dupláztam):

30 dkg átszitált liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojás sárgája

1 sütőpor (amit én nem tettem bele, de kellett volna)

10 dkg aszalt szilva apró kockákra vágva
1 teáskanál fahéj
vagy:
~ 10 dkg reszelt sütőtök
fél tábla étcsokoládé felkockázva

Hideg kézzel, gyors mozdulatokkal összemorzsoltam a száraz anyagokat, bele a sárgája, néhány erősebb mozdulattal összegyúrtam. Kétfelé vettem, egyikbe a szilvát és a fahéjat, másikba a tököt és a csokit dolgoztam bele. A tököt először hagytam picit állni, és alaposan kinyomtam belőle a levét. Mindkét tésztát minimum 2 órára hűtőbe tesszük, hogy visszahűljön.

Először a szilvással dolgoztam. Hogy mennyire benne van az ember kezében a megszokás, és hogy milyen kevés tésztát nyújtok, bizonyítja az, hogy porcukron nyújtottam ki a tésztát, amit nem is vettem észre, csak már sütéskor. :D Hiába no, ha az ember folyton marcipánnal dolgozik, rutinná válnak egyes dolgok.

Igazából gondot nem okozott, sőt, felfedezéssé vált, mert egy fényes, roppanós cukorréteg keletkezett a kekszeken, ami nem is rossz!

A tökösnél már észnél voltam, liszten nyújtottam, sokkal inkább keksz lett, simább lett a felszíne is. Apró trükk, hogyha díszített kekszeket szeretnénk, hogy félidőben megfordítjuk a sütiket, így a még puha, de nem túl egyenes teteje lesz egy kis időre az alja, így mindkét oldala a lehető legegyenesebb, így kiválaszthatjuk, hogy melyik oldalát díszítjük később.

Kihűlés után tojáshabos cukormasszát kevertem. Nekem 2 fehérjém volt a dupla adag miatt, abba belement szép lassan 40 dkg porcukor, és kb. 1 dl víz folyamatos keverés mellett. Ezzel díszítettem a nagy kerek és kis szellem alakú kekszeket. Nem olyan ütemben száradt, ahogy szerettem volna, és kissé porózus lett a felszíne, így a maradék masszába, amit színeztem már, kevertem egy kiskanál keményítőt, így már olyan lett, ahogyan szerettem volna.

Nincs újrazárható tasakom, sem szilikon habzsákom, sem 0-ás, 1-es, 2-es csövem, így a jól bevált sütőpapírból tekert mini habzsákkal dolgoztam, kellett pár, mire végeztem. :))

Rengeteg technikát lehet találni videókon, honlapokon, most nem részletezném, a lényeg az, hogy vékony körvonalat húzunk először, és vagy hagyjuk azt megszikkadni és úgy töltjük ki, vagy azonnal be is fedjük a kekszet.

Többféle technikát is kipróbáltam, olyan nagy különbségek nem látszanak, mindegyikkel szépen lehet dolgozni.

Teljes száradás után lehet tovább díszíteni. Most idő hiányában fekete masszát nem kevertem, hanem ételfesték filccel rajzolgattam rá. A kis figurásak a kiszúró miatt adottak voltak, a nagy kerek fehéreket viszont az egyik honlapon találtam még régebben, azt hiszem az nlcafé csinált egyszer egy ilyen kedvhozó kis összeállítást, szerintem ott láttam, de nem vagyok biztos benne, tény, hogy nagyon megtetszett, ezért muszáj volt elkészítenem! :)



Megjegyzések

  1. Pont aktuálisak, nagyon helyesek! :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Meg jó kis pepecselős, amit nagyon szeretek! :D

      Törlés
  2. Már alig várom őket ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap megy a postára, ma gyúrtam be a marcipánt. :)

      Törlés
  3. Nagyon helyesek lettek!Képzeld, én képtelen vagyok sütőpapírból habzsákot tekerni, így nylon zacskó sarkából csinálom az ilyesmit.
    Ja, és milyen versenyre készültél,

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt nálam volt játék, ez volt az egyik nyeremény. :)) A zacskót nem szeretem, mert nekem mindig kipocakosodik az anyag, azaz elvékonyodik, meg a forrasztás vonala nem engedi, hogy szép hengerded legyen a csík, amit húzok. Ha gondolod, képekkel illusztrálva felteszem a papírhabzsák trükkjét. Eleinte kínlódtam vele, de minél többször csinálom, annál könnyebb egy mozdulattal létrehozni, és dolgozni vele.

      Törlés
  4. Névtelen10/19/2014

    Szia!Hány fokon és mennyi ideig kell sütni?köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Előmelegített, 180-190°C-os sütőben szoktam sütni a linzeralapú aprósütiket, és mindig világosra, azaz 5-6, maximum 10 percig. Nem tudom pontosabban behatárolni, ez függ a sütőtől, a tésztától. A lényeg, hogy előmelegített legyen, és hogy ne barnuljon meg, szép világosbarnára kell sütni.

      Törlés
    2. Névtelen12/08/2014

      Köszönöm,bár csak most láttam a választ,de újra kell sütnöm nagy sikere volt.Köszönet a receptért :)

      Törlés

Megjegyzés küldése