Játékzárás, sorsolás!

Úgy látom, hogy vagy nagyon kifogtam rajtatok a kérdésekkel, vagy túl lusták voltatok bogarászni, vagy ennyire érdektelen a zöm számára egy kilónyi valódi háromszoros csemege mandulamarcipán.

Mondom ezt azért, mert a nézettség, olvasottság (és továbblinkelés) alapján nem öten néztétek meg a bejegyzést, hanem 360-an olvastátok végig a kiírást! :D Öt megfejtés érkezett összesen, ami árulkodó több szempontból is, leszűrtem a tanulságot, majd itt belül eldől, hogy az optimistább, vagy a pesszimistább verziót fogadom el magamnak. :)

A beérkezett megfejtéseket közzétettem, illetve egy e-mailben érkezettet bemásoltam az eredeti bejegyzéshez, azaz a Játék! nevűhöz.



Ezekből kiderül, hogy az öt próbálkozásból három sikerült tökéletesre, mégpedig Sütis néne, Tejszínhab és Pixie Pie küldött nekem hibátlan megfejtést.

Közöttük sorsolom ki tehát a nyertest! :)

Letöltöttem egy "The Hat" azaz "A kalap" nevű kis alkalmazást, ami véletlenszerűen sorba rendezi a bevitt neveket.

Ezt kaptam, amikor befejezte a keverést:



Baromi nehéz lehetett három darab nevet összekeverni. :DD

De a végeredmény látszik szépen, és most jön a jól ismert szöveg:

Aaaaaand, the winer iiiiiis...........  TEJSZÍNHAB!!!!! Konfettieső, pezsgőpukk, tapsvihar, füligvigyor, éljenzés! :))

Gratulálok drága Habos, remélem jóízűen majszoljátok majd el hercivel a kekszeket, és remélem jó élményeket szerzel a marcipánnal is! Kérlek majd egyeztessünk privátban, hogy miképp tudom eljuttatni hozzád a csomagot! :)

Megjegyzések

  1. Hát valóban nem egyszerű kérdéseket tettél fel Dinám, de amúgyis szívesen olvaslak, így nem okozott gondot a "kutatómunka".:)A kekszek ízvilágát elolvasva már folyik a nyálam :) Köszönöm!!! (herci nevében is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért szorongással telve adom postára, hisz nem tudhatom, hogy milyen állag, milyen ízvilág jön be nektek igazán, meg hát első próbálkozásom volt az ilyen típusú kekszeket illetően, úgyhogy kérlek, mint totális kezdőtől valóra tekints majd rá! :)) Köszönöm, hogy itt vagy! :)

      Törlés
  2. gratulálok a nyertesnek!
    remélem azért lesz majd még játék, mert úúúúúgy szerettem volna nyerni:-( nos, talán majd legközelebb. :-)
    (egyébként ne aggódj, nálam is csak 5 ember jelentkezett a játékomra, mivel nem volt elég csak egy megjegyzést hagyni, hanem kicsit tenni is kellett érte. viszont úgy gondolom, hogy inkább kevesebb emberke közül sorsolok, de akkor tudom, hogy olyanok közül, akik meg is érdemlik, hisz tettek az ügy érdekében. ;-D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sütis néne! Igen, eljutottam én is erre a pontra, minden szavad igaz! :) És nem adom fel a nyeremények osztogatását, lesz még biza mit nyerni! :))

      Törlés
  3. Gratulálok Habosnak! :) Azért tök jó érzés tudni, hogy ennyire fel vagyok belőled készülve, hogy mindenre hibátlanul válaszoltam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pixie! A tündérek mindent tudnak! :)) ;)

      Törlés
  4. Én nagyon restellem magam, mert 3 kérdésre megtaláltam a választ aztán két olyan sűrű hetem következett, hogy ajjajj...és elfelejtődött. Na, majd legközelebb, nem is érdemelnék egy gramm marcipánt sem...:)
    Gratulálok Tejszínhabnak! :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már csak azért, mert 3-ra megkerested, jár hatalmas ölelés, és puszi! :))) Köszönöm, hogy áldoztál időt rá! :) Túl sokat vártam, túl sok kérdést tettem fel, tanultam belőle! :) Legközelebb ígérem kevesebb melót adok, és sok szeretettel várlak! :D

      Törlés
    2. Köszi Dina, ígérem itt leszek! :))

      Törlés

Megjegyzés küldése