A kulcsi K-klinika


Megtisztelő felkérést kaptam, méghozzá a közelünkben, Kulcson lévő K-klinika egyik nyugdíjas búcsúztatójára kellett elkészítenem az épületet, 40 szeletes méretben. Az ízt rám bízták, amikor megpendítettem, hogy mi jutott eszembe, azonnal bólintottak.

Az első képről rögtön ki is derül, milyen finomságokkal volt tele. :)

Csokis tésztát sütöttem, két darab 20 szeletes téglalap alakút. Főztem vaníliás-tejszínes krémet, erre halmoztam kétféle körtét, az egyik egy vajpuha lédús télikörte volt, a másik pedig harsogóbb, azt kissé megpároltam citromos fahéjas gőzben, azaz nem tettem alá vizet, csak nagyon alacsony lángon hagytam párolódni.

Ezt pedig egy sűrű, tejszínes karamellkrém csíkozza. Én imádom ezt a kombinációt, és a visszajelzések szerint mindenkinek nagyon ízlett, ami nagy megkönnyebbülés! :))



A torta úgy alakult, hogy az alsó szint egy szimpla három tészta-két töltelék torta, abba kis pálcák, rá bevont kartonlap. Fölé a második szint, ami egyben a tető is, közben kialakítva az erkély, ami nem kicsi fejtörést okozott elsőre.

Külön-külön burkoltam és mintáztam, aztán rimánkodás közepette csúsztattam rá a tetőt a z alapra.

 Egy egész délelőttöm volt a kialakításra, így aztán nem lett olyan szinten kidolgozott, mint szerettem volna, jó lett volna keret az ablakokra, bevonat az oszlopokra, jobban ki kellett volna dolgozni a tető szélét, szóval tudtam volna még rajta vagy 4-5 órát pepecselni, de nem volt rá lehetőségem. De azért elfogyott ám! :))


Ez a fotó volt a minta, azért a jellegzetességet sikerült elkapnom azt hiszem. Vagyis remélem. :)

Megjegyzések

  1. Meghiszem, hogy elfogyott!! És nagyon csúcs lett!! :))

    VálaszTörlés
  2. Elég termetes darabka lett Őkelme....és az első képet nem kellett volna megnéznem, beindult a nyálelválasztásom azonnal:)
    Nagyon tetszik....és látom barátkoztok tovább a tejszínnel:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése