Virágoskert

Milyen tortát is lehetne készíteni, egy kedves 70 éves hölgynek, aki imádja a kis kertecskéjét, ahol természetesen virágok is szép számmal akadnak? :)



Ötlet volt a hobbikert is, zöldségekkel, de az olyan...hát, nem is tudom, inkább pasis, legalábbis az én nagyszüleimnél valahogy kialakult az a felállás, hogy a mami inkább a virágoskert résznek, míg papa a zöldséges-gyümölcsös területnek lett szakértője. Talán ezért is döntöttem a parkosabb kinézetnél.

Finom, lágy tejcsokis krémmel töltött piskóta lett az alap, ezt próbáltam minél parkosabbra kialakítani.

Most jó szolgálatot tettek a színes szórócukrok, amiket tovább bonyolítottam kicsit, azaz erőteljesebb színeket  hoztam létre, és a zöldhöz kevertem zöld kókuszreszeléket, hogy szálkásabb legyen, míg a "föld"-höz a barna kókuszon kívül még szétmorzsolt, barna marcipánrögök is kerültek.

A bokrok barna marcipánból készültek, zöld színes cukorba hempergetve, valamint végre felhasználtam keveset a kisvirág és hópihe szórócukorból is, utóbbiak közepére kis pöttyöt téve.



Készült még pár dolog, ám amikor kész lettem, valahogy olyan befejezetlennek tűnt, kerítést hiányoltam nagyon. Mivel már szorított az idő, hát új ötletem támadt. Mindig van itthon ostyalap, abból vágtam ki recés késsel kerítésléceket, és ragasztgattam porcukros vízzel körbe a tortát. Közben jött az ötlet a kiskapura, igazán nem volt nehéz. :)



Ja, az apró levélkék virágkiszúróval készültek, csak lazán letépkedtem a szirmokat, és a helyükre szórtam őket.

Középre még hiányzott valami, gondolkodtam kis öntözőkannán, vagy slagon, de addigra lánykám már ki is alakított kicsi barna marcipánból egy kis cserepet. :) Szórtunk rá barna kókuszt, arra pár kisvirág szórócukor, és meg is volt a középre való pindur. :) Azért jellemző cserfes csajomra, hogy amikor soroltam, hogy mi mindent akarnék még, akkor nem bírta ki oltás nélkül: - Jaj, anya, miért kell neked folyton túlspiláznod?! Ez így tök frankó!

Úgy érzem tehát, hogy elkészültem, elkészültünk, és a visszajelzésekből úgy gondolom, hogy célba talált! :))



Boldog Szülinapot! :)

Megjegyzések

  1. A részletek is tök jók, de az utolsó kép a legjobb szerintem! :) Egyben van az egész, akár egy gondos nagymama virágoskertje ;) Semmi sem túl sok, semmi sem túl kevés - nem sokan tudják ezt, hallod-e? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy! :)) Szeretem most nagyon, ezt perpill a favorit. :)

      Törlés
  2. EZ gyönyörű lett, csak ámmulok, már vagy hatszor végignéztem a képeket! Zseniális, eza jó szó rá! Gratulálok, nagyon kreatív és ügyes vagy!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marka, ez igazán jól esik! :)

      Törlés
  3. Nagyon hangulatos kis kertecske lett!!

    VálaszTörlés
  4. Hát ez tök jóóó lett!!! :-)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése