Gitár és patkány, a legtutibb 12 éves csajtorták / Guitar cake and Rat cake

Rendhagyó az a mód, ahogyan barátnőmék ünneplik két kiscsajuk szülinapjait. :) Mindig van egy pici zsúrtorta családilag, és egy kicsivel nagyobb a gyerekzsúrra. Ja, és sosem kötik meg a lányok kezét témaválasztás terén. Így hát volt már uszoda, kisvirág, paci, Rubik kocka, kakaós csiga vagy búváruszony. :)) No meg tuskó, azaz farönk apának, csak hogy ünnepnapokon se tudjon ne dolgozni. :D

Most Enikő lett a soros, a pici torta új házi kedvencéről lett mintázva, ami egy nemtudom micsoda rágcsáló. Ági kedvesen patkánynak titulálja, és én nem merek vele vitatkozni! :D

Gesztenye ízű, saccra 4-5 szeletes lehetett. 






Betöltés után a leeső piskótából puncsmasszát gyúrtam, ezzel gömbölyítettem a hátát, buksiját. Kevés krémmel bevontam, majd jött a marcipán, amit szénporba mártott ecsettel próbáltam szürkés-foltosra színezni, de csak annyit értem el, hogy totál göröngyösnek néz ki. :D Pedig nem is az. No mindegy. Festékszóróért sír a lelkem.




Encsinek tetszett, ez a lényeg! :))

A zsúrra pedig egy másik jelenlegi kedvenc készült, dobgitár, ami nem volt ennyire egyszerű.



Csokitorta. Formázás és betöltés után ismét puncsmassza, amiből azonos színű burkolóval bevonva kis emelvény készült a gitár nyaka alá, így került rá az egybefüggő nyak, a lehajló fejjel. 

Ezt megelőzően még festeni is kellett, nem nagyon látszik, de 4 színnel van csíkosan áthúzva a felszín, narancs, sárga, világos- és sötétebb barna árnyalatokkal. Az igazi kihívást mégis a húrok jelentik általában, ezek most szürke cérnaszálak. végükön csomó, amit fogpiszkálóval fúrtam a marci alá. Macerás népség, nem és nem akarnak nyugton megmaradni a helyükön, muszáj voltam betakarni, letapasztani őket.


Léggitár hero!! :DD Boldog Szülinapot Encsi! :))

Megszakítjuk adásunkat, mert újabb fotók kerültek nagyvilágra az apa tortájáról is! Annyira lökött, de így szeretjük! :D Receptért katt ide!


Az agrármérnök precíz, koncentrált favágás, területrendezés közben.



Lehet, hogy reflex-szerű a dolog, talán ezért kedveli ő ennyire a természetet! Fő a fehérjedús táplálkozás! :D

Megjegyzések

  1. Süni! Nem ismerted fel? Magyon cuki!
    A gitár pedig nagyon profi!

    VálaszTörlés
  2. Haláli torták haláli szövegkörnyezetben! Ismét fogom az oldalam és törölgetem a szemem felváltva - a nevetéstől...:-DDD És imádom azt a kis rágcsálót!!!

    VálaszTörlés
  3. Nahát! Még kukac, meg rovar is volt, mint az igazi favágásnál!
    A gitár teljesen olan, mint egy valódi!
    A patkányt ugyan nem szeretem, de így tortában jól néz ki!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáltam részletezni, hogy mókásabb legyen. :)

      Törlés
  4. A gitár is nagyon jó, a patkány pedig tök cuki, olyan kis aranyos! :) Nagyot alkottál megint! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan kis nagyfejű. :D Nem sajnáltam az anyagot belőle na. :D

      Törlés
  5. Nézz majd be hozzám Dina! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Benéztem, és nagyon köszönöm! Megtisztelsz! :))

      Törlés
  6. Jaj de szépségeseket alkottál megint! :)

    VálaszTörlés
  7. Ez jó kis írás volt! :) Tök jó lett mindkét torta, de kár, hogy sünikét csináltak a patkányból. :D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése