Mogyoróvajas, tejkaramellás, csokis linzertorta /Peanut butter, dulce de leche and chocolate cake


Eljött az ideje, hogy végre elkészüljön nálam is egy verziója ennek a nemzetközi ízeket összehozó tortának.
Nemzetközi, mert a tészta osztrák (linzer), a dulce de leche, azaz tejkaramell portugál eredetnek örvend, a mogyoróvaj amerikai, a tetején a tejszínes csoki pedig francia (ott ganache). 
Többen, többféleképpen is elkészítették már, kismillió recept kering, ez most az én verzióm, fogadjátok szeretettel. :)

Tészta

30 dkg liszt
20 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojás sárgája

Alap linzert gyúrunk gyors kézzel, pár órát hűtőben pihen, majd vékonyra nyújtva kibéleljük vele a 22 cm-es  tortaformát úgy, hogy az oldalára is kerüljön.
180°C-on sütjük készre. Formában hagyjuk kihűlni, nem vesszük ki onnan.

Tejkaramell

1 liter tej (zsíros, 2,8%-os minimum)
35 dkg cukor
1/2 kiskanál szódabikarbóna

Feltesszük főni, 1-1,5 óra alatt szépen besűrűsödik. Próbáltam a lehető legmasszívabbra, hogy ne folyjon szét. A kisült linzertortába öntjük.

Mogyoróhab

12 dkg pörkölt sós mogyoró
1 evőkanál olaj
2 evőkanál porcukor
2,5 dl tejszín

A sós mogyoróból és olajból aprítógéppel mogyoróvajat pörgetünk. A tejszínt kemény habbá verjük, majd a mogyoróvajat és porcukrot beleforgatjuk, rásimítjuk a már kihűlt tejkaramell rétegre.

Csoki

2 dl tejszín
100 gr étcsoki
50 gr fehércsoki

Nem gőzön, s nem lángon kavargatva, és nem részletekben, hanem az egészet egy mikrós tálba, be 2 percre, közben át-átkeverve. Mikor felolvadt, kevergetve kicsit visszahűtöttem, s ráöntöttem a torta tetejére.
Mivel a linzer hűlés közben kissé zsugorodott, így a csoki befolyt mellé is, a torta oldalára, de nem bántuk, sem ízéből, sem kinézetéből nem vett le jottányit sem. :))

Pár óra múltán meleg vízbe mártott éles késsel szeleteltem.  Jobb, ha hagyjuk szobahőmérsékletűre kiengedni kicsit, könnyebb szeletelni is és az ízek is jobban érződnek.



Megjegyzések

  1. Dina, ez valami brutális!!! Éttermekben csillagászati áron vesztegetnék ;)

    VálaszTörlés
  2. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, elájultam, azonnal kérek ebből!!!

    VálaszTörlés
  3. Ez ütős!!! És a fotóid....elolvadok......:)

    VálaszTörlés
  4. Ez a második alkalom, amikor totál ledöbbenek azon, hogy ilyen pozitívan reagáltok. :D Ez vagy azt jelenti, hogy kezd fejlődni az ízlésem, és egyre jobban eltalálok dolgokat, vagy azt, hogy kezdem kitanulni a fotózást. :DD Borzasztó jól esik, köszönöm! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy szerénységgel állni a nyilvánvaló jó ízlés és szakmai tudás birtokában a hozzászólásokhoz :) A jó barát meg őszinte, szóval ha béna lenne, hidd el, nem dicsérnénk ;) Pussz!

      Törlés
    2. Óóóó! (piruló smiley 500 darab) <3<3<3

      Törlés
  5. Névtelen4/18/2013

    Nagyon guszta, olyan szívesen megkóstolnám!:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon kívánatos, gusztusos torta!Elnézést a kifejezésért: ez piszkosul jól néz ki!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Marisz! Nyugodtan engedd el magad, kimondottan jól esik a csípőből kimondott ítélet! :)))

      Törlés
  7. Szívesen megkóstolnám! Nagyon mutatós lett! :)

    VálaszTörlés
  8. Szeretettel fogadtam, ettől nagyon szeretettel már csak egy szeletet tudnék belőle fogadni! :) Nagggyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  9. Névtelen2/22/2014

    Kedves Dina! gratulalok az oldaladhoz, nagyon tetszik. A lerdesem, mekkora format hasznaltal ennel a tortanal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anonymus, Köszönöm szépen, aranyos vagy! :) Igazad van, a forma nagysága kimaradt, ezt a normál méretű tortaformában készítettem, ami 22 cm átmérőjű. Köszönöm az észrevételt! :)

      Törlés

Megjegyzés küldése