Parkműsor torta Mordecai és Rigby golfautójával / Regular show with Mordecai and Rigby golf cart


Hétvégén ünnepeltünk! Mégpedig kicsi fiam varázslatos hetedik szülinapját! :) Nagy kedvence mostanság a Parkműsor című rajzfilm, lányommal együtt hárman sokat nevetünk, ha elcsípjük, ilyen pihent agyú, szórakoztató mesét is ritkán látok, kimondottan tetszik. :)

Egyértelmű volt, hogy a meghívó után a torta is velük készül majd. Hát nem volt egyszerű. A két haver sokszor száguldozik a park golfautójával, nem ritkán hajmeresztő kalandokba keveredve. Az egyik ilyen volt, amikor Rigby a kívánságteljesítő piros szintijével a Holdra kívánta Skip-et, és őrült gyorsan vissza kellett csinálni a dolgot, mielőtt a főnök rájön. Hehe. :D Száguldás közben kell tehát az autónak lennie, két keréken, mert úgy menő. Na ja. 



Ez marcipánból nem olyan egyszerű. Már kialakítottam a kisautó testét, már pakolásztam rá a figurák alkatrészeit, amikor rájöttem, hogyan fogom megdönteni. És akkor a figuráknak is dőlnie kell, ellentétes irányba. Oké, éket aláhelyez, figurákat igazít. Aztán megpróbáltam ráapplikálni a tortára. Közben lazán háromfelé törtem az autót, eleje, közepe, vége. Ezért került még egy talapzat alá, az alá meg 2 hurkapálca merevítésnek az ékre. A tető volt a következő akadály, de 4 ragacsos marcipángombóccal az is sikerült úgy-ahogy. A lényeg, hogy Bendi odáig volt érte, a kiskocsi kistányéron a polc dísze lett, most végre szanálhatom a tavalyi Phineas és Ferb maradványait. :D


Itt már a teteje is rajta van, amit szívem szerint lehagytam volna, de parancs az parancs, na.


Még a papa is mosolyog, Bendi kezében meg már ott a macsétának is beillő trancsírozó kéziszerszám, csak essünk már neki anya! :))


Ez pedig kevéssel az előző pillanat után. Aminek örülök! :) A belső az a tavalyi Lilinek készült kinder bueno ízvilág, sorrendben így: mogyorós tészta, házi nutella, főzött vaníliakrém, rumos tejbe áztatott keksz, főzött csokikrém, rumos-tejes keksz, házi nutella, tejszínhab, mogyorós tészta, házi marcipán burkolat. Nem volt gyenge...

Megjegyzések

  1. Boldog szülinapot a kisfiadnak :) Nagyon szép tortát készítettél neki :)

    VálaszTörlés
  2. Mit meg nem tesz egy jó anyuka, ha a kisfia szülinapjáról van szó :)

    VálaszTörlés
  3. Hát tényleg nem gyenge! :))) Szuper lett! :)

    VálaszTörlés
  4. Isten éltesse a kisfiadat sokáig! A meséhez nem tudok hozzászólni, mert nem ismerem, de biztosan remekül elkaptad a lényeget! És látom, az utolsó morzsáig elfogyott....tényleg nem volt gyenge! ;-)))

    VálaszTörlés
  5. Köszi lányok a köszöntéseket, most már tuti erős, nagy fiam lesz! :)) Nagyon fincsi lett tényleg, barátnőmnek örök hála a receptért, vétek lett volna kihagyni! :)

    VálaszTörlés
  6. Boldog szülinapot a kisfiadnak, gyönyörű tortát készítettél neki:))
    Bár én ezt a mesét nem ismerem, de nagyon tetszenek a figurák:)

    VálaszTörlés
  7. A mostani gyerekmeséket nem ismerem (én leragadtam Hófehérkénél), de a torta remek lett!Látszik a kisfiad arcán az ilyen tortához illő "áhítat". :)
    Isten éltesse sokáig!

    VálaszTörlés
  8. Ez is annyira szuper! Az ilyen tortáidat szeretem a legjobban, már lassan toplistát kell összeállítanom. :D

    VálaszTörlés
  9. Boldog születésnapot a kisfiadnak!!:) Nagyon elkaptad a pillanatot !!!:))))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése