Spongyabob és Patrik


Az úgy kezdődött, hogy szép lassan hagyománnyá vált a biztonsági őrök közt az egymás köszöntése csoportosan, tortával, ahogy kell. Többször lehettem ez utóbbival részese ennek a kedves szokásnak, például ekkor is. :) Igen ám, de most furfangosnak kellett lennünk! 

Margó kijelentette, hogy ő ugyan nem szereti a szülinapját, nem is tartja, tortát sem eszik. Mivel különben nagyon szeretjük, mert igazi jó fej, kitaláltuk, hogy mégis csak megvicceljük, érezze már, milyen jó is tud lenni egy igazi meglepetés! :)

A szülinapján nem tettünk semmit, hisz kérte, mi meg tiszteletben tartottuk. Viszont volt névnapja, és senki, soha nem hallotta, hogy erről is így nyilatkozott volna! ;)

Szerencsékre egy másik őr leányzó szülinapja nagyon közel esik a dátumhoz, aki szívesen belement a kis játékba. Fanni amúgy imádja Patrik figuráját, ezen nevettek is, Margónak Spongya a kedvence. Téma tehát adott. Szóval.

Vártunk bő másfél hetet, nehogy gyanút fogjanak, hogy készülődik valami. Margóval végig Fanni napjáról pusmogtunk, így a torta is kiderülhetett, sőt, azt hitte részese a szervezésnek. Hehe. :)

Mivel őket központilag is figyelik kamerákkal, felügyelve az eseményeket (nem feltétlen ellenük szól ez, hiszen balhés ügyeknél jó szolgálatot tesz ám a digitális megörökítés...), furfangos barátném - aki szintén őr - készített róla pár fotót, ahol szót vált, mosolyog, nevet más emberekkel, és mint negatív, kompromittáló csomagot összegyűjtve a nagyfőnöknek (szintén cinkostárs) adta. Ő közben előkészítette a terepet, közölte a csajokkal, hogy nagy megfigyelés zajlik, központilag figyelik a trécselő őröket, és fegyelmiket szórnak, szóval vigyázzon mindenki! El is mesélte, hogy az egyik helyen valakiről 9 fotó készült, épp magyarázkodhat. (Mekkora genyó! :DDD) Pár nap múlva Margó kapott egy csinos borítékot, benne 10 (!) fotó róla, és a kérés, hogy vizsgálják felül a dolgot. Persze ezek a barátnőm fotói voltak. :) Margó teljesen kész volt, hiszen tudjuk, hogy lelkiismeretes, pontos, ő sosem "lógná" el az időt. A buli napján, mikor már minden elő volt készülve, a főnök szigorú arccal odament Margóhoz, hogy na, most jött el a pillanat, várja fent az oktatóban a fotók ügyében. Ott pedig már mindenki vigyorogva, tortával várta. :)) 

Könnyekben tört ki a hatalmas megkönnyebbüléstől, és nevetve kóstolta meg a tortát, sőt Spongyát egy az egyben bekebelezte, majd kipirulva szaladt le hozzám a pékségbe, hogy elmondjon mindennek (nevetve), és áradozzon, és elmesélje, hogy életében nem volt még egyszerre ennyire rossz-jó meglepetésben része! :)))

Szóval sikerült! :D Boldog Szülinapot Fanni drága, Boldog Névnapot Margó! :)


Kakaós, csokidarabos piskóták közt csokoládéval dúsított főzött csokikrém, marcipán burkolat és figurák.

Megjegyzések

  1. Ez nagyon jó kis sztori volt! :) El tudom képzelni, hogy feldobtátok a szürke melós hétköznapokat. A torta is cukker!

    VálaszTörlés
  2. Minden jó, ha vége jó!
    Mint a te történetedben is.
    És nagyon cuki lett a torta, meg Spongyabob és Patrik is!

    VálaszTörlés
  3. Nagy szervezők vagytok, de Dina drága, nekem ne szervezz ilyet, mert szívbajt kapok, mielőtt a fincsi tortába beleharaphatnék :)

    VálaszTörlés
  4. Én csak cinkostárs voltam, az érdemi munkát Virág végezte, mi csak asszisztáltunk, és tartottuk a szánkat! :D Magamtól eszembe sem jutott volna ennyire durva szívatás. :))

    VálaszTörlés
  5. Én lehet, hogy előbb a fejedhez vágtam volna Bobot és csak utána faltam volna fel...! Szervezkedésből, adatgyűjtésből csillagos 5-ös Neked!!! A figuráidat pedig változatlanul imádom! ;-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehhehe! :DD Harcias a kicsike! :D Muszáj volt valahogy felrázni! :)))

      Törlés
  6. Azért megnéztem volna az arcát, amikor benyitott! :-) Csoda finom is lehetett ám ez a torta, amellett, hogy nagyon jól is néz ki! :)

    VálaszTörlés
  7. Olyan jó volt olvasni ezt a torta meglepis sztorit :) A tortád nagyon szuper lett! Örülök, hogy sikerült meglepned a csajokat :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése