Blogkóstoló sorsolás!

Megérkeztünk a következő lépéshez, kisorsolásra kerültek az időben jelentkező, a kiírásnak megfelelő blogok. :)



49 érvényes jelentkezés, és 4 magánzó játszik ebben a körben, azaz 4 jelentkező valami miatt (nincs blogja, határidőn túl jelentkezett, kevés receptje van még, stb.) választ magának egy tetszetős kis receptet a bloglistáról, elkészíti, és ugyanúgy elküldi nekem fotóval, leírással, blog esetén linkkel, mint a többiek, és az összegzésnél is ugyanúgy szerepelnek majd, mint mások. Ők pedig: Andi Xsara, Nagyné Tóth Ildikó, Perlei Noémi, Veresné Kósa Timi. Jó játékot!

Szabály, azaz inkább erősen javasolt kérés, hogy tartsátok be a határidőt, szörnyű szigorú alkat vagyok! :) 

Szintén kérés, hogy a kisorsolt blogból választott receptet tegyétek közzé úgy, hogy abban szerepeljen a nektek kisorsolt blog, vagy/és az azon talált recept linkje! Így mások is odatalálnak az eredeti recepthez, nem mellesleg eleve illendő a forrásmegjelelölés, hát még most! Köszönöm! :) (Zárójelben kérem, hogy annak is örülnék, ha idetalálnának, hogy láthassák a bloglistát, így kedvükre szemezgethessenek tőletek is! Köszi!)

A fotókat és linkeket e-mailben várom az edina.kalocsai@gmail.com e-mail címre.

Szépen kérlek, ne nekem kelljen összevadászni a pályázatokat, legyetek olyan jók, ennyivel könnyítsétek meg a dolgom! :)

A határidő bőséges egy hónap lesz, azaz egészen pontosan 2013. szeptember 27-e, péntek éjfél, hogy szombaton már meg is írhassam az összegzést.

Hát akkor lássuk, hogyan alakul a sorsolás. Mindenki a neve alatti blogról szemezget, az utolsó pedig az elsőtől. :)

Zsuzsi (Teller-cake)
Zsuzsa (gasztrobaráth)
Ildi (IldiKokki)

A blogokat a nevekre kattintva éritek el, névazonosság esetén azért melléírtam, melyik Zsuzsi melyik! :D

Sok sikert, kellemes konyhatündérkedést, jóllakott pocakokat kívánok! ;)

Megjegyzések

  1. Aranyba foglalom a sorsolós kezed :) És nem jó forróba :D Szuper és számomra eleddig ismeretlen blogot kaptam... Örömködök :)

    VálaszTörlés
  2. Gyors voltál.
    Olyan blogot kaptam ahol már jártam, sőt a látogatója is vagyok. De örülök,:) mert nagyon tetszik a blogja és legalább jobban megismerem.
    És képzeljétek, tőlem ismét Gasztromanó süt vagy főz, a kettővel ezelőtti sorsolás is alakult.:)

    VálaszTörlés
  3. Egyszerűen szuper, köszönöm a sorsolást :-)

    VálaszTörlés
  4. Ismeretlen vizekre tévedtem, szuper :)

    VálaszTörlés
  5. Előbb-utóbb elkerülhetetlen a duplázás, de hát ilyen a vakszerencse. :) Egyébként az én nevemmel együtt minden apró cetlit kalapba rejtettünk, aztán Lili lányom egyesével kihúzkodva diktálta, én pedig írtam ide, és közben linket csatoltam hozzá. :) Tök jó buli volt. :)

    VálaszTörlés
  6. De jó, nagyon örülök! Olyat sorsoltál mellém, akit eddig nem ismertem és ennek nagyon örülök :) Csuda finom dolgokat láttam 5 perc alatt is!
    Te pedig engem kaptál :-) Remélem, találsz kedvedre valót :)

    VálaszTörlés
  7. Szuper, meg is lesem Böbe konyháját, eddig nem ismertem a blogját, úgyhogy köszönöm a szerencsés sorsolást! :)

    VálaszTörlés
  8. Szuper, új blogot kaptam és ahogy elnézem, nagyon jó kis blogot! :) Megyek nézelődni! :)

    VálaszTörlés
  9. Köszi gyors voltál! Érdekes mert egy másik fordulóban Gerdi választott az én blogomról most én fogok szemezgetni nála!:-)

    VálaszTörlés
  10. Kisildinél már jártam természtesen :D Nehéz lesz a választás, bőséges a felhozatal :)

    Eszti várlak szeretettel!

    VálaszTörlés
  11. Eddig ismeretlen blogra kerültem, már alig várom, hogy alaposan szétnézzek:)

    VálaszTörlés
  12. Számomra ismeretlen blogot kaptam, köszönöm, örülök neki. Megyek is nézelődni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok szerettel várlak Vea, biztosan találsz vami finomat legalábbis remélem :)

      Törlés
  13. Újra egy ismeretlen blog, tök jó. Már tudom is mi készül majd.

    VálaszTörlés
  14. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  15. Képzeld, az előző fordulóban Lujza választott tőlem, most pedig én választok tőle!

    VálaszTörlés
  16. Azért Viki közel 1000 !!! blogbejegyzéséből választani.Köszi Dinaaaa,én kiveszek 1 hét szabit a Blogkóstolóra:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Használd a szűrőt (címkék) Szofi! Leves vagy süti vagy csoki vagy... :-)

      Bocsi :-)

      Törlés
  17. Szuper, egyik nap kinéztem magamnak a jelentkezők közül a blogot, amit végül meg is kaptam! A másik, hogy legutóbb Marisztól sütöttem és most Ő kapott meg engem!

    VálaszTörlés
  18. Na megyek nézelődni, Petra blogja ismeretlen számomra. Örülök neki! :-)

    VálaszTörlés
  19. Máris megyek nézelődni Markához, nem lesz könnyű dolgom, az biztos. :d

    VálaszTörlés
  20. Ismeretlen "vizeket" kaptam, köszönöm :-)

    VálaszTörlés
  21. Nagyon jól alakult a sorsolás számomra is, alig várom a válogatást és hogy Marka megkóstoljon! ;-DD

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése