Gumiabroncs, azaz kerék torta / Tire cake


A városban üzemelő gumiabroncs gyár adott már ihletet máskor is az ünnepeltet meglepni kívánó barátoknak. Most is ez történt, valamint látták az előző gumiabroncs tortát is, így nem is volt kérdés, mivel állnak elő. :)

Most tiramisu ízben kérték, amit úgy gondoltam ideje újraértelmezni, és közelíteni az eredeti ízvilághoz. Az új receptem erre tehát a következő:

Kávés tészta

4 tojás szétválasztva
18 dkg cukor
18 dkg liszt
1,5 dl feketekávé
1,2 dl olaj
1 sütőpor

A tojásfehérjét masszív, fényes habbá verjük a cukor felével, amit fokozatosan adagolunk hozzá. Egy másik tálban a sárgáját a másik 9 dkg cukorral és a sütőporral fakulásig habosítjuk, hozzáöntjük a kávét, olajat, majd jöhet a liszt, amivel már nem gyötörjük sokáig, épp csak keveredjen el. Óvatosan hozzáforgatjuk a habot, és sütőpapírral aljázott 23 cm-es tortaformában előmelegített, 160°C-os sütőben kb. 1 óra alatt tűpróbáig sütjük.  

A formába kerüléskor a masszát mindig homorúra igazítom, azaz a széleken kissé felhúzom, így sosem lesz púpos, az összetétel és a hőfok-sütési idő kombinációja miatt pedig sosem zuhan be a közepe.

Itt valóban fontos, hogy egyenletes piskótánk legyen. 

Tiramisu krém

2 tojás sárgája
14 dkg cukor
4 dl tej
2 evőkanál keményítő (vagy tejszínízű pudingpor)

25 dkg mascarpone
20 dkg teavaj

2 adag feketekávé
valami rövid (konyak, amaretto, netán rum)
holland kakaópor

Az első négy hozzávalóból krémet főzünk, vigyázva, hogy a tojás ne rántottaként végezze, majd alaposan, kevergetve behűtjük. A szobahőmérsékletű vajat kihabosítjuk, egyszerre középre kanalazzuk a hűtőhideg mascarponét és a kihűlt tojásos krémet, majd alacsony fordulaton pár kavarással összevegyítjük (túlkeverés esetén kicsapódhat, túróssá válhat minden főzött krém, tehát csak lazán).

A tortakarikát 4 egyenlő lappá vágjuk, betöltéskor minden lapot cukrozott, alkoholos feketekávéval meglocsolunk picit, rá a krém negyede, azt megszórjuk szitán át kakaóporral. Kövi lap, kávé, krém, kakaó, és így tovább. A negyedik lappal zárjuk a tetejét, és a krém utolsó negyedével körbevonjuk a tortát.

Jó, ha egy teljes napot pihenhet a hűtőben, hogy összeérhessenek az ízek.

Hatalmas sikert aratott, mind kinézetre, mind ízre, szóval most tényleg elégedett vagyok, és kívánok az ünnepeltnek még sok-sok boldog szülinapot! :)




Megjegyzések

  1. Dina, drága, ettől a krémleírástól folyik a nyálam :) Amúgy a torta is szuper, tarthatnál nekem tanfolyást arról, hogyan ne essen össze, az előzőleg boldogan körbeugrándozott piskóta... Nálunk lassan beindul a lagzi szervezgetése, és ez a tiramisu íz is beindította a fantáziám :))

    VálaszTörlés
  2. Micsoda szuper kis kereket készítettél! NAgyon tetszik és az ízesítése is hmmmmmmm :)

    VálaszTörlés
  3. Ez tökéletes lett (h)

    VálaszTörlés
  4. Tisztára gumiabroncs szakértő leszel! :) Jól néz ki, hát még milyen fincsi lehetett! :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése