Két éves a blog :)


Eljött újra. Mikor bejegyzést írtam ma, eszembe sem jutott. Ami azért érdekes, mert már egy hete is ezzel foglalkoztam, hogy vajon mit tegyek, vagy mit ne? Legyen játék? Annyi van már, kinek van energiája ezzel is foglalkozni? Legyen buli? Egy szervezett találkozóra is csak páran mozdulnak, hát még egy ilyen kis akármire. Szóval maradok a szerény,és száraz statisztikai adatoknál, nyugodtan pörgessetek tovább. Csak nekem fontos. :) 

Az első bejegyzés 2011. 09. 20-án készült, rögtön gyerekeim bemutatásával indulva. Ők ugyanis a legfontosabbak, miattuk indult ez az egész szenvedély. 

Az össz. megtekintés 2 kerek év alatt: 113.277 darab
Bejegyzések száma összesen: 237 darab

140 követőre tettem szert, azaz ennyi embernek tetszett meg valamelyik bejegyzés, és döntött úgy, hogy marad egy kicsit. :) Közülük páran valódi barátságot hoztak az életembe, fogadják hát hatalmas virtuális ölelésemet, sok szép pillanatot köszönhetek nekik! :)

Több arculatváltás után a Magyar Fotóarchívum néven blogot futtató igen kedves ismerősöm segített ezt az új, teljesen rám szabott, és minden porcikájában tetsző felületet létrehozni, egyelőre marad így. :)

Összesen 68 országból kattintottak  a blogra, ami egészen meglepő!
A látogatók statisztikáját toronymagasan Magyarország vezeti, második Románia, majd őt Amerika és Anglia követi a kattintásokat számoló listán.
A legmegdöbbentőbb országokból érkeznek látogatók, még Namíbia is a listán van! :D

A bejegyzések versenyében kiugró teljesítményt a Motor torta hozott, a maga 3478 letöltésével, a keresési kulcsszavak legkedveltebbike nálam. :)
Második itt a Színes szórócukor, amit szorosan követ a Cinnamon roll cake.

A keresési kulcsszavak misét érnének, ha lett volna annyi eszem, hogy lementem őket, nem egyszer kacagtam fel a láttukon, elmésebbnél elmésebb megfogalmazásokon keresztül érkeztek kíváncsiskodók. Hihetetlen, milyen szavakat, kifejezéseket képesek produkálni az emberek. :) Ami meglepő, hogy a vezetést egyértelműen átvette a "dina világa" kifejezés, ami azt jelenti, hogy sokan célirányosan jönnek, ami igazán felemelő érzés. :)

Bírjátok még? Van még valaki ébren? :D

Lényeg, hogy egyre inkább mindennapossá vált az elmúlt időben a blog, nevelgetem, ápolgatom, simán pszichológiai eset lehetne most már a blogfüggőség, azt hiszem. Van már dilidoki, aki ebből írta a disszertációt? Nincs? Miért nincs? :D

Köszöntelek tehát Titeket, nyájas olvasók (King kedvenc fordulata, végre leírhattam :P ), remélem jól éreztétek magatokat nálam! Én továbbra is itt leszek, itt bármikor rám találhattok. :)

Megjegyzések

  1. Boldog szülinapot a blogocskádnak! cheer Csak így tovább, ugyanilyen lelkesedéssel! :>)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok, én személy szerint nagyon örülök, hogy rád találtam, gyönyörűek a tortáid és imádom a stílusodat, most is jókat kuncogtam! :) Kívánom, hogy továbbra is leld örömödet a blog írásában, boldog-boldog szülinapot! cheer

    VálaszTörlés
  3. Édes-Drága Dina, ez az őszinteség pillanata most. Én nem csak a fantasztikus receptekért szeretek ide járni, hanem a senkivel össze nem hasonlítható fogalmazásaidért, írásaidért.

    Szeretünk Dina világa!!!

    VálaszTörlés
  4. Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  5. Drága Dina, még sok-sok boldogságos blogfordulót kívánok Neked, hogy ide járhassak még ezer évig ámulni, ötletet lesni és nagyokat kacagni! :)))

    VálaszTörlés
  6. Gratulálok és további sok sikert kívánok !

    VálaszTörlés
  7. Boldog blogszülinapot! :-)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok! Boldog születésnapot!

    VálaszTörlés
  9. Boldog szülinapot a blogodnak, Dinám! Lesz majd idő, amikor már nem is számolod se a látogatókat, se az éveket, és remélem ez idő alatt sok fincsiséggel örvendeztetsz meg minket :)

    VálaszTörlés
  10. Boldog blogszülinapot! :)

    VálaszTörlés
  11. A jókívánság mindig érvényes! Kissé megkésve kívánok még sok blogszülinapot, és további sikeres blogírást!
    Eddig is szívesen jártam hozzád, de most, hogy személyesen is megismerkedtünk, főleg jövök!

    VálaszTörlés
  12. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, igyekszem kedvetekben járni majd. :)) Mariszom, roppantul örülök, hogy sikerült találkozni, elbűvölő vagy! :))

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése