Mesekönyv torta két kis aprótalpúnak / Storybook cake


Olyan aranyos kérésem volt! :) A lurkó első szülinapja, testvérkéje pedig a hetediket tölti, és igazi hercegnő! :) Szeretik nagyon a meséket, a fiúcska teknősmániás, a kislány rózsaszínpárti, így született az ötlet, és azon a napon tényleg sütött a nap szó szerint is és egyébként is. :)

A torta Kinder Bueno ízű, vagyis erre a névre hallgat, szerintem eszméletlen, rogyásig képes vagyok tömni magam vele. :D

Sütöttem egy mogyorós tésztát a téglalap alakú tepsiben, amit ketté vágtam, mindkét tésztalap belső felét megkentem házi nutellával, kettő közé pedig rétegezve vaníliás és csokis krém került, közöttük kekszréteg, rajtuk pedig mandulamarcipán, ami elengedhetetlen. :)

 Mogyorós tészta:

  • 6 tojásfehérje
  • 5 ek cukor
  • 1 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • 2 ek zsemlemorzsa
  • 15 dkg darált, sótlan, pörkölt mogyoró
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 25 dkg nutella (én házilag készítettem, olcsóbb is, finomabb is: 10 dkg sós mogyorót krémmé darálok, megy bele 3-4 ek porcukor, 10 dkg étcsoki tördelve, 2 ek meleg (mogyoró)olaj, krémesre kever. Isteni.)
Felverjük a habot a cukorral és sóval, majd a nutellán kívül mindent beleforgatunk óvatosan, 170°C-on tűpróbáig sütjük, ami kb. 10 perc. Ez egy 26-os kerek tortaformára, vagy egy 22*32-es négyszögletes tortaformára elég.

Krém:

  • 6 tojás sárgája
  • 1/2 l tej
  • 7 ek cukor
  • 1 cs. vanília puding
  • 2 ek liszt
  • 2 ek kakaópor (a felébe)
  • 25 dkg vaj

20 dkg háztartási keksz, némi tej és rum(itt nem került bele, de egyébként igen).


A picuri teknősök kis tavacskába kerültek, közel a hercegnői kastélyhoz, hiszen barátok voltak! :)


A hercegnő pedig gyakran meglátogatta őket, heverészve a virágok közt figyelte őket. :)


Ez a könyvecske belopta magát a szívembe, mosolygok, mikor a képeket nézegetem! :)


A két szülinapos. Hadd ném, engedj, hadd nézzem meg közelebbről, na! :D Mellettük ott figyel egy rakat őszibarack sütemény, örök kedvenc. :)


Végre! Trancsír! :D Boldogságos Szülinapot Aprónép! :)

Megjegyzések

  1. Nagyon édesek lett! Ja és a krém... hát én is hamar elpusztítottam volna :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a krém tuti befutó, valami isteni finom, ez így van! :)

      Törlés
  2. Nagyon gyönyörű lett! És milyen gyorsan magukévá tették a saját marcipán figuráikat! Édesek! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a legszebb rész, mikor összemancolják! :D Annyira vigyorgok ilyenkor! :))

      Törlés
  3. Csodálatos lett ez a torta :) Igazi kisgyerekeknek való :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem! :) Imádtam, én is picit kölök voltam vele. :)

      Törlés
  4. Meseszép lett ez a torta! Szívesen lennék a testvérek helyében :) Látom sikerült nagy örömet szerezni nekik vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Csigusz, igen, sikerült, és ez baromi jó! :D

      Törlés
  5. Jaj, nagyon édes! :) Olyan aranyos, és nagyon szépen kivitelezted! :)

    VálaszTörlés
  6. Gyerek akarok lenni újra......Mami ilyen tojtát kéjek!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben kicsim, de pszt, mert titokban kell tartani, meglepi lesz! :D

      Törlés
  7. Meseszép lett a torta :) A gyerekek pedig nagyon édesek ahogy örülnek neki! :)

    VálaszTörlés
  8. Ez annyira édes lett! Akkor most ez a második, vagy harmadik kedvencem tőled, már nem is tudom fejben tartani... :))
    Ezt a nyitott mesekönyves tortatémát már én is tök régóta szeretném megcsinálni, de eddig még senkire sem tudtam rátukmálni sajna, pedig annyira jó lehetőséget nyílnak belőle.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése