Topsy-turvy diógrillázs torta

 


Deniz barátosném újra ünnepel. Tavaly plüssnyuszija volt, most anyuja szerint egy ferde torta kéne, aminek a tetején egyensúlyozik a lányzó. Igazság szerint ezt tavaly is pedzegette, de akkor teljesen elképzelhetetlennek véltem, hogy én álló, pláne csak egy lábon álló figurát alkossak. Na, most sem lett tökély, de legalább nekiálltam. :))

Ízben valami diósat, vagy karamellásat szeretett volna, innen az ötlet, hogy akkor legyen diógrillázskrémmel töltött diós piskóta. Én imádom, bármikor kapható vagyok rá. :)

Szóval sütöttem egy sima olajos piskótát úgy, hogy 10 dekányi darált diót kevertem hozzá.

Közben karamellizáltam 15 dekányi kristálycukrot, amibe a tűzről lehúzva 10 dkg darált diót kevertem, majd sütőpapíros tálcára kiöntöttem megszilárdulni. Amikor kihűlt, aprítógépben finomra daráltam. Ezt lehet fokozni, és kevés vaj hozzáadásával egész krémesre darálni, de most maradtam a morzsánál.

Alap főzött vaníliakrémhez kevertem a grillázst, amíg el nem értem a karakteres ízt, ezzel töltöttem be a diós piskótát. a legfelső lapot töltés előtt még ferdén kettévágtam, a legfelső levágott részt pedig vízszintesen elforgattam 180 fokkal, így egymás tetejére kerültek a szélesebb és a nagyon vékony részek is. Így adtam neki ferdeséget. Betöltés után még az oldalakat is picit beljebb faragtam, hogy még hangsúlyosabb legyen a lejtő, és jöhetett a burkolás. Ami most is háromszoros marcipán.


Végül csak kénytelen voltam nekiállni a félelmetesnek hangzó álló figurának. Volt is vele bajom, de amúgy rendesen. Azt tudtam, hogy hosszú támaszték kell, mert simán felborul, tehát kellett valami, amibe beleszúrhattam, amíg dolgozom vele. Hát, csak egy kb. 5 cm magas hungarocell kockát találtam, bele is szúrtam a támasztó lábbal (és cipővel) együtt, de bőven túllógott rajta. 

Tehát kihúztam pult szélére, a kocka fele a pulton, másik fele lóg a levegőben, pálca meg alul figyel. Oké, virágdrótra másik láb, behajlít, óvatosan pálca köré teker, elenged...éééés...bumm. Az egész a földön landolt. De olyan szépen pörgött zuhanás közben, mint a filmeken. Kész kaszkadőr a csaj! Oké, más kell, ki kell valahogy támasztani. Végül eljutottam odáig, hogy két láb, törzs, két bedrótozott kar kinyújtva. De irtó hülyén nézett így ki, gondoltam legyen már valami nőies lebernyeg, ami ápol és eltakar, nem mellesleg talán divatos is picit. Meg mondjuk lila, ha már a torta az. 

Így lett neki poncsója, meg miniszoknyája. Kellett nekem kitalálgatni, a harmadik poncsó jó is lett hosszra, meg szélességre, szóval nehogy azt higgyjuk már, hogy rojtozás közben nem nyúlik az anyag! :D Itt már erősen estébe hajlott a dolog, így kicsit kifújtam magam, majd reggel kap buksit.  De nem bírtam ki, késő este kivonultam a konyhába arcot mintázni. :) Ami istenemre mondom, baromi jól sikerült, orr, száj, szemöldökcsont, arccsont, minden ott és úgy, ahogy kell, tiszta boldog voltam! :)) Persze, hogy eldeformáltam ezt is, mikor karóba húztam a testből kilógó pálcán! :/ Szóval még álltában is formázgattam kicsikét, de már feladtam. Ilyen. Kész.

A haj volt az egyetlen, ami másnapra maradt, de az tényleg könnyű volt, így hamar kész lettem vele. 


Wá, álló figura!!! :D Bár nem egyensúlyozik, mert szögegyenes a dereka, de az előredőlő verzió még csak álom. Majd legközelebb az is menni fog! :))) Lil szerint olyan, mint aki ugróiskolázik. Hát, akkor olyan, az élet is olyan, szóval nem mentem túl messzire az alapötlettől. :D

Lényeg a lényeg, Deniz egy gyönyörű, kedves lány, aki hatalmas mosollyal fogadta, én pedig örülök neki nagyon! :) Nagyon Sok Boldog Szülinapot még, Deniz!



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

https://www.facebook.com/pages/Dina-vil%C3%A1ga-tort%C3%A1k-s%C3%BCtik/198016146952133?ref=hl














Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

https://www.facebook.com/groups/177604679101465/

Megjegyzések

  1. Legközelebb figura tutorialt is kérünk, mert aromi jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Imádom a figurádat a poncsójával együtt, szuper! Tőlem is kaptál volna ilyen széles mosolyt, ha én lettem volna az ünnepelt... :*)

    VálaszTörlés
  3. Hű, Dina, de szuper lett! Egyre jobban megy neked a figurázás! :)
    Deniznek sok boldog szülinapot így ismeretlenül is!

    VálaszTörlés
  4. Névtelen11/22/2013

    Átadom neki......mert én meg ismerem!...szupi a torta Dina!♥

    VálaszTörlés
  5. Nagyon ötletes és szép torta lett! Nekem bejön :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése