Zongora torta / Piano cake

Fehér csokoládés krém
 Egy nagyon különleges és szép kérést kaptam. Akár hiszitek, akár nem, ez egy "nagykorúsági" torta. :)

Először csak egy üzenetet kaptam kérdés formájában, hogy zongora tortát tudok-e készíteni. Azonmód ültem a gép elé, és előkerestem kismillió fázisfotót, állványok, lábak, belső felépítés, nyitott felső lap, arányok, méretek keringtek a szemem előtt, végül visszaírtam, hogy igen, felkészültem a feladatra. Mire közölte, hogy oké, ez tök jó, de neki pianínó kell, a barna, álló, és ha lehet fehér csokoládés krémmel töltve.

Jahogy. Uppsz, keresés újra, ám úgy látszik, hogy ez a keményebb dió, vagy csak nem olyan elterjedt, szóval az égvilágon semmit nem találtam, be kellett érnem az igazi pianínókról készült fotókkal. Az igazi problémát a billentyűzet okozza, hiszen csak úgy kilóg a testből, először fogalmam nem volt, hogyan kivitelezzem.

De megoldódott, úgy vettem, hogy két kisebb négyszögletes torta egymás felett, kettejük közt meg egy fóliával bevont, kilógó kartonlap, amire fel lehetett építeni a klaviatúrát. 

Marcipán billentyűk, extra pici ujjakhoz
Annyira elkapott a láz, hogy semmivel nem tudtam foglalkozni, csakis a tortával, kész szenvedés volt kivárni egy-egy fázis végén, hogy a hűtőben visszahűljön, de most nagyon tetszik a végeredmény! :) A kedvenc részletem a billentyűzet, ugye mondtam én, hogy a matek mindenütt ott van! :D Egy-egy billentyű egész pontosan 5 mm, ha fehér, és 4 mm, ha fekete, itt a tortán. (Pixie, köszi, igen, elírtam! :D )



 Nagyon élveztem, remélem sikerült örömet okoznom vele a Művésznek! :)) Boldog Szülinapot! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

  1. Basszus Dina!!!!! Tudtam, hogy zseni vagy, de ennyire??????? Elképesztően szenzációs lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ééés, még mindig követek el hibákat! :D Majd ha már nem, akkor aláírom, és büszkén viselem a címet, jó? :D

      Törlés
  2. Hát Dinus, le a kalappal! Ez nem semmi meló lehetett. Nagyon szépen megcsináltad! De szerintem a billentyűknél centimétert akartál írni, nem millimétert ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Pixie! Igen, elírtam, én a tortán látható méreteket akartam írni, ám a valós, és centiméter alapú számok kerültek fel. Javítottam! :)))

      Törlés
  3. Leborulok nagyságod előtt, ez elképesztően jó lett ;)

    VálaszTörlés
  4. Ez aztán nagyon szép lett! Elképesztő, hogy mennyire hasonlít! :)

    VálaszTörlés
  5. De ügyes vagy! Szuper lett! :)

    VálaszTörlés
  6. Kedvem lenne eljátszani rajta a Szamárindulót.... :-D Aztán meg felfalni! ;-) Elképesztő, fantasztikus és gyönyörű, na és Dinás! Kihagytam valamit?....Nem!!! :)

    VálaszTörlés
  7. Ó, köszönöm szépen! :D Csokoládét az öltözőmbe kérem, a virágot helyben fogyasztom! Ööö...jah, de mégis. :D ;) Imádás van!

    VálaszTörlés
  8. Dina, ez a művészet valóban. Nagyon eltaláltad az egészet....én nem mernék belevágni az tuti.

    VálaszTörlés
  9. Fantasztikus lett! :)

    VálaszTörlés
  10. Drágám, mindent leírtak az előttem szólók :) Szuper vagy és szuper lett! (h)

    VálaszTörlés
  11. Leülnék egy szonátát eljátszani, de sajnos nem tudok zongorázni....
    szerintem is minden lényegeset elmondtak az előttem szólók.
    Ez a torta minden tekintetben leg... leg...leg...!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése