Húsvéti kalács



Lánykám a hatos fonás rejtelmeivel nyüstölt. Meg hogy kalácsot süssünk az ünnepre. Addig-addig sutyorgott, míg nekiálltunk. Itthon nem sűrűn sütök kalácsot, tudom, hogy sem a liszt, sem a vaj, sem a sütő nem olyan, mint bent, így hát sosem sikerül olyanra, ám az íze ugyebár mindig jobb a házinak, már csak azért is, mert mi csináltuk. :))

Még utólag is arról nyavajgott az én tinim, hogy az övé sokkal csúnyább lett, mint az enyém...ezt a lököttet! :D Mindkettőnké megrepedt, nincs az az ember, aki meg tudná mondani, hogy melyiket fontam én sok-sok más kalács után itthon, és melyiket ő, életében először. Most akkor kérlek mondjátok meg ti, vajon van-e bármi különbség a két kalács között? 


Na ugye. Testvéreméknél töltöttük a vasárnapot, ők sem tudták megmondani, melyik kié, sőt, lányom, amikor megmutatta, hogy hát ez anyué, ez a csúnya meg az enyém, akkor hangosan felnevettem, ugyanis ő is összekeverte. :D Sebaj, idővel rájön, hogy az állandó maximalizmus hosszú távon többet árt, mint használ. Szerintem iszonyat ügyes, és én baromira büszke vagyok rá, hogy elsőre ilyen szépet alkotott. :)

A recept sem nehéz, ez vagy két félkilós, vagy egy kilós kalács adagja:

70 dkg liszt
7 dkg cukor
7 dkg vaj (olvasztva, langyosan)
1 egész tojás
5 dkg (azaz egy csomag) élesztő
1/2 tk só
kb. 3 dl langyos tej
1 citrom reszelt héja

A lisztet átszitáljuk, közepébe mélyedést alakítunk, belemorzsoljuk az élesztőt, rászórjuk a cukrot, beleütjük a tojást, a sót, az olvasztott vajat, citromhéjat, és kb. a tej felét. Egy kezünk nyitott ujjaival kevergetjük, lassan a mélyedés széléről besöpörve a lisztet. Ahogy veszi fel, és egyre sűrűbb, igény szerint adagoljuk a tejet. Nem gyúrjuk, nem szorongatjuk, azaz nem öljük meg, hanem végig nyitott tenyérrel,lapátoló mozdulatokkal dolgozzuk össze. Végül addig dagasztjuk, míg az edény falától és a kezünktől is elválik, szép sima felületű. Még mindig nem kelesztjük, hanem azonnal 12 kisebb gombócra osztjuk (ha két félkilós, és hatra, ha egy kilós kalácsot szeretnénk), azokat kis zsemlékké gömbölyítjük, majd így letakarva hagyjuk 10-15 percet pihenni a tésztát. Nem kelni, pihenni.



Ha fellazult, hat szálat kígyóvá sodrunk úgy, hogy középen kissé pocakosabb, végein elkeskenyedő legyen, majd megfonjuk.  

A fonás sem nehéz, a hat szálat összefogjuk a végein, és két hármas csoportba két oldalra rendezzük. Keresztezett kezünkkel kezdjük, bal kézzel a jobb oldali legfelső, felette átnyúlva jobb kézzel a bal oldali legfelsőt fogjuk meg. Jobb kezünk van felül tehát. Felemeljük a jobb kezünket a szállal együtt, majd a balt is, a bal fölött átvíve a jobb kezünkben tartott szálat letesszük a bal oldali csoport alá, és ugyanazzal a kézzel megfogjuk megint a bal csoport legfelső szálát. A bal kezünk még mindig a magasban. Jobb kezünket is megemeljük, a bal kézzel tartott szál alatt felvezetve. Most a bal kézzel tartott szálat tesszük le a jobb oldali csoport legalsó tagjának, azaz az ott lévő két szál alá, majd ugyanazzal a kézzel rögtön meg is fogjuk a legfelsőt, és felemeljük a jobb kezünk mellé. Kész az első fonat, már csak ezt kell ismételgetni. Jobb kézzel megint letesszük a szálat a bal oldali csoport alá, harmadiknak, majd megfogva a legfelsőt felemeljük azt a bal mellé, stb., stb. Végül a szálakat összefogva még gyengéden meggörgetjük az egész kalácsot. Így leírva először bonyolultnak tűnhet, de nem az, tényleg.

Sütőlemezre tesszük, azonnal lekenjük tojással, majd így kelesztjük 30-35 fokos térben jó 30 percig. Kelesztés végén újra lekenjük tojással, megvárjuk míg megszárad a kence, majd 190°C-os sütőben sütjük kb. 25 percig, ha fél kilós, 35-40 percig, ha kilós, ám ha kilós, akkor a hőfokot érdemes  170°C-ra visszavenni, nehogy megégjen, mire átsül.

Végül rácson hagyjuk kihűlni. Jó étvágyat! :)



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

  1. Szép terítés... jöhetek bírálni? Természetese csakis kóstolás után vagyok hajlandó bármilyek véleményt is mondani :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áháhá, de fifikás! :D Persze! Szívesen látunk! :)))

      Törlés
  2. Csodás fonás, finomságos kalácska :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése