Tigris torta / Tigger cake


Még januárban megkeresett egy ismerősöm, hogy pici fia első szülinapja közeleg, és szeretné, ha meglepnénk az ünneplő csapatot és persze a kislegényt egy Micimackóból jól ismert Tigrises tortával.

Határozott elképzelésük volt, így nagyban megkönnyítették a dolgomat. Emeletes torta, az alsó főzött csokoládékrém, a felső pedig szintén főzött túrókrém töltelékkel készült. Mivel még picuri a legény, most sincs benne túl sok cukor, sem semmi vegyszer, csak a legjobb anyagok, kivéve persze a marcipánba kellő színezéket. 

Tigris buksija viszont okozott némi fejtörést, az összes kép, amit találtunk, oldalról, vagy bolondos kifejezéssel felruházva mutatja, végül egy mesekönyv borítóján akadtunk rá így, ahol fejjel lefelé "belelóg" a képbe. :D 


Nem tudom, miért zöld virágokat kért a leányzó,  biztosan van oka, de tény, hogy nekem bejön a színvilág, sokkal üdébb lett, mint fehérekkel vagy más, szokványos virágszínekkel. Az alsót tigriscsíkosra álmodták meg, hát próbáltam megfelelni neki. A lényeg, hogy tetszett nekik, és több üzenetet is kaptam, annyira aranyos volt, ahogy sorban jöttek a rövid, pár szavas mondatok, közben egy-egy matrica  :))

Örülök, hogy ízlett, öröm volt ügyeskedni vele, Nagyon Boldog Szülinapot Dani!


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :) 

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

  1. Nagyon szép lett a torta, Tigris pofiját jól eltaláltad! (h)

    VálaszTörlés
  2. Ilyet süthetnél az én szülinapomra is...csak - sajnos :-D - nem az elsőre... :-))) Imádom Tigrist! <3

    VálaszTörlés
  3. Jajjj de kis zabálnivaló lett :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon helyes lett, és nagyon szép a színvilága így, a zöld virágokkal! :)

    VálaszTörlés
  5. Imádta mindenki,köszönjük a tortát,azért zöld virágok,mert a Dani imádja a zöld színt :D :P(f)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése