Itt a húsvét! :) Újra elkészült a régóta emlegetett tojáslikőr habtorta, mint ahogyan már évek óta mindig. :) Gondolkodtam a névadáson, Zabajone torta, Húsvéti tojáslikőr torta, de nem jutottam dűlőre. Tény, hogy nagyon szeretjük, és bár igen, van benne némi alkohol, azért egy-egy szeletben elhanyagolható annyira, hogy egy picit a srácok is megkóstolhassák.
Egyúttal szeretném beindítani a SAD játékot azzal, hogy nyitom a sort. Eddig ugyanis még nem jött pályamunka, de remélem azért húsvétra született pár szépséges és finom tortácska, ami belefér. :))
A tészta egy alap piskóta
6 tojás fehérje és sárgája
120 g cukor
140 g liszt
sütőpor
A hagyományos módon piskótát sütünk gáztepsiben. Habot fele cukorral masszívra, sárgáját másik fele cukorral fehéredésig, ehhez a sütőporos liszt, amit először a hab negyedével fellazítunk, majd az összeset gyengéden belekeverjük. Sütőpapíros nagytepsibe lappá simítjuk, 180°C-on 20-22 perc alatt megsütjük.
Közben megfőzzük a krémet
4 tojás sárgája
80 g cukor
250 ml tej
80 ml vodka
vanília
1 evőkanál zselatinpor
300 ml tejszín habbá verve
A tojást a cukorral, tejjel és vaníliával gőz felett sűrűre főzzük, az evőkanálnyi vízben felmelegített zselatint és a vodkát hozzákeverjük, majd kihűlve összeforgatjuk a tejszínhabbal.
A kihűlt piskótalapból a tortaforma aljának segítségével egy kört vágunk, tálcára helyezzük, és körépattintjuk a tortakarimát. A többi piskótát felkockázzuk. A piskótalapra kenjük a krém harmadát, erre a kockák fele, ezt meglocsoljuk kevés sziruppal (1 dl víz, 1 ek porcukor, pici vanília felforralt, visszahűtött elegye, vagy Teller Zsuzsi teljesen logikus döntése alapján tojáslikőr a szirup helyett), majd a krém második harmada, megint kockák, szirup és krém, de csak nagyjából. Hagyjunk krémet a körbevonásra.
Most behűtjük, hogy a zselatin végezhesse a dolgát. Mikor már stabil, (ezt a kistálkába félretett maradék krémen jól látszik), körbevágjuk, lekapcsoljuk róla a karimát, és az újra jól kikevert krémmel (kissé megkötött a zselatin) körbevonjuk.
Marcipán fűvel és répával díszítjük.
Ehhez egy 150 grammos marcipándarabot zöld ételfestékkel (folyékony, csak óvatosan, porcukorral keményítsünk, ha túl lágy lenne) befestünk, hosszú lapot nyújtunk, amit késsel beirdalunk, és a torta köré tekerjük. A széleket összeigazítjuk, a maradékból lesznek a répák zöldjei.
A répákhoz szintén kb. 150 g marcipán kell, ezt málnapiros és citromsárga folyékony ételfestékekkel lehet beállítani, szintén porcukorral picit visszaerősítve. A marcipánt 8 egyenlő golyóra osztjuk, cseppformára alakítjuk, kés élét belenyomogatva répát varázsolunk belőle, majd a végükre illesztjük a zöldet. És tádá, kész a torta. :))
Ezzel a finomsággal kívánok mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket, sok locsolót, finom étkeket, festett tojást, verseket! :))
Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)6 tojás fehérje és sárgája

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!
Kellemes ünnepeket, drága Dina! :)
VálaszTörlésKellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok neked!
VálaszTörlésNagyon mutatós, igazi húsvéti torta :) Kellemes húsvéti ünnepeket :)
VálaszTörlésTökéletes a torta! Na és milyen egészséges ezzel a sok sárgarépával! :))
VálaszTörlésKellemes, békés ünnepeket kívánok az egész családnak!