Pisztácia - pisztáciából (is)


Mint említettem, fiam szülinapja a szürreális édességekről is szólt. Az volt az egyik roppant egyszerű ötlet, hogy készítsünk pisztáciát. Kis gondolkodás után rájöttünk, hogy pisztáciából lesz a legjobb. :))

Azt tudtam, hogy az őszibarack mintájára fog készülni, csak sokkal-sokkal kisebb méretben, elvégre a mag is picuri. Így begyúrtam a sütemény tésztáját, és együtt a kis ünnepelttel sütőpapíros lemezre halmoztunk legalább 70 pici, mogyorónyi golyócskát, majd pár perc alatt megsütöttük őket. Gömbölydedebb maradt, mint szerettem volna, de senkit az égvilágon nem zavart, engem meg különösen nem, örültem, hogy minden időre kész lett.


Az ott középen a kosárban mindössze egy tepsinyi golyócska, szóval jó sok tésztám maradt, de már erőm nem sok, hogy legyártsam mind, lett volna kazalnyi. Fél adag tehát bőven elég.

Több ötlet elvetése után maradtunk a legnyilvánvalóbb tölteléknél, a pisztáciamarcipánnál. Így színezékre sem volt szükség, az íze pedig utánozhatatlan. Most mandula nélkül készült, csak pisztáciából.

A hozzávalók tehát:

Pisztáciamarcipánt készíthetsz így, vagy így:

100 g pisztácia megpucolva, héjától ledörzsölve
100 g porcukor
mogyorónyi vaj
nagy csipet só

A késes darálóban nagyon finomra daráltam, sőt, kicsit túl is, mert kicsapódott az olaj, ám most nem bántam, krémesebb állag kellett. Így tovább pörgettem a csipet sóval, a pici vajjal, majd tálba kivéve összenyomkodtam-gyúrtam a porcukorral. Lágyabb lett, mint múltkor. Azt muszáj volt nyújtani, ezt nem lehetett volna. Ez viszont sokkal intenzívebben pisztáciaízű lett. És a színe is sokkal élénkebb zöld, nem olyan sárgás beütésű, mint  mandulával.

Már csak összeragasztgattuk a krémmel a "héjakat". Féloldalasan terveztem, hogy csak egyik oldalt bukkanjon elő, mint az igazinál, de mivel sokkal kerekdedebb a linzer, így egy idő után már nem foglalkoztam vele, csak töltöttem őket.

Kellett még némi türelem, meg még egy pici, mert legalább egy napig jó lenne, ha pihenhetne fémdobozban, hadd puhulhasson fel kicsit. Vigyázat, eteti magát! :)


 Jó böngyörgetést kívánok! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

  1. Böngyörgetni való az már, igaz! Mester vagy Dina! :)

    VálaszTörlés
  2. hopppácska...........türelem sütike

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése