Marcipános eperparfé roppanó csokoládéréteggel


Már egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy végre nekiállok parfét készíteni. Pedig nem ördöngösség, csak valahogy sosem jött össze, hogy pár perccel többet fordítsak rá, semmint hogy  dobozba öntöm és kifagyasztom.  Pedig megéri, és még csak kevergetni sem kell a fagyasztóból kivéve pár óránként, csak simán ott kell hagyni. Na, ez a nehéz. :D 

Hogy marcipán került bele, az Sherpa barátném bazsalikomfagyijának köszönhető, bár azért olyan merész még nem vagyok, hogy fűszernövénnyel készítsek desszertet. Teljesen őszinte leszek, kóstoltam többször különféle csokoládékat, bonbonokat, és bár különlegesek voltak, én mégis inkább maradok a hagyományos ízeknél.Ne nevessetek ki, de nekem mindig gyerekkorom kanalas orvossága jut eszembe az ízükről. :D

Ami kell tehát:
1 adag házi, főzött eperfagylalt
(a  cukorból 50 g  marcipánra cserélve, a forró masszába olvasztva)
100 g étcsokoládé

Annyi a különbség, hogy most csak az eper felét pürésítettem, a másik felét csak felkockáztam, így kevertem a főzött alaphoz, majd a tejszínhabhoz.


Egy szögletes fémformát kibéleltem folpack fóliával. Jó trükk, ha nagyon enyhén, olajos kézzel előtte átkenjük belülről, így  szépen fel lehet simítani a fóliát, nem csúszkál, viszont könnyedén ki lehet borítani fagyás után. 

A hab harmadát elsimítjuk benne, majd kiskanálról olvasztott étcsokit csorgatunk hosszában. Ne vigyük túlzásba (mint én), mert szeleteléskor bizony a csokoládé kőkemény, inkább roppanjon csak, mint törjön. :D

Jöhet a krém második harmada, megint csoki, végül a maradék krém. Ennyi. Fagyasztóban egy éjszaka alatt téglára fagy. :)

Tálcára borítva díszíthetjük eperrel, hogy csinosabb legyen, így tárolhatjuk is a fagyasztóban. Nálunk 3 napig tartott, szóval bőséges, két vékonyka szelet bőven kielégíti az édességvágyat, és kellően hűsít.


Használjátok ki az eperszezont, utána pedig készítsétek el mindig az aktuális idénygyümölccsel, így mindig új finomság kerül az asztalra. :)

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

  1. Olyan, mint a Vienetta! Vagy hogy kell írni... imádtam azt a fagyit! Mellesleg hirtelen azt hittem az 1. képre nézve, hogy a villa feliratos :) Mármint igaziból. Kéne neked egy olyan szerintem.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is, az egy nagyon jó dolog volt! :) Háh, fogok csináltatni magamnak ilyen villát, tök jó ötlet! :D

      Törlés
  2. Még sosem készítettem parfét, nagyon guszta lett a tiéd! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így voltam vele, ez volt az első, de sok másik fogja követni, tényleg csak pár perccel több, mint egy sima főzött fagyi. Hajrá, ne várj tovább! :)

      Törlés
  3. Ez nagyon jól néz ki! És isteni lehet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Mariszom! Igen, nagyon fincsi volt! :))

      Törlés
  4. Milyen is lenne ha nem epres? És nem marcipános? Meg csokis? Naná, hogy Dinás lett ez a gyönyörűség! Én meg itt olvadozok a képernyő másik oldalán.... :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, odavagyok a marcipánért, mondtam már? :D Most jól megleptelek, ugye? :D

      Törlés

Megjegyzés küldése