Desszertkert, a versenymunka, receptekkel



A nagy sikerű Tiniséf két fordulója (egy vásárlói és egy dolgozói) után megrendezésre került a felnőtt verzió, a dolgozói főzőverseny. Az alkalom pedig nem eltitkoltan a Value termékcsalád megújulása, az volt a kérés, hogy a lehető legtöbb alapanyag ebből a családból kerüljön ki. 

Bárki jelentkezhetett, ám régiónként csak 5 vállalkozó kedvű mutathatta meg, mit tud. Nagy örömömre bekerültem, így máris nekiállhattam tervezgetni. Azt előre tudtuk, hogy három kategóriát fognak díjazni, az első a legegészségesebb kategória, dietetika tanácsadás fődíjjal, a második a legkreatívabb receptnek járt, 2 belépő a Sztárban sztár adására, és számomra a csúcs, a harmadik, a legszebb tálalás kategóriában megnyerhető 2 főre szóló vacsora a Borkonyha étteremben. 

Mivel az elsőt nagyon gyorsan el akartam kerülni, rögtön tortában gondolkodtam, nem menüben. :D Nyilván, egyértelmű volt, hogy a kedvenceim, mogyoró, karamell, csokoládé lesz a fő vonulat, és tudtam, hogy valami látványos dologgal szeretnék előrukkolni. Neki is álltam inspirációt gyűjteni, kedves barátaim bombáztak is jobbnál-jobb ötletekkel, de végül a saját fejem után mentem.

Azt is tudtam, hogy egyfajta desszertasztalt szeretnék, többféle édességgel, hogy mindenkinek jusson kedvére való. Végül Bendi szülinapja adta meg a végső ötletet, hogy egybedolgozzam az ott külön-külön megvalósított apróságokat. Így lett kert. Desszertkert. :)

Törekedtem arra, hogy a lehető legtöbb alapanyag Tesco Value legyen. Ha nem találtam Value-t akkor is lehetőleg Tesco, TS, vagy TF. Az aromák, a marcipán és az ostyavirág Dr. Oetker, valamint a színezékek valami más, kis üveges, folyékony, nem tudom hirtelen, ki gyártja. Már ezért megérte indulni, mert ezeket a Tesco (bizonyos, de elég magas) értékhatárig ingyen biztosította számomra. A tészta készítése közben lőttem egy bizonyíték erejű fotót arról, hogy ebben bizony minden Value. Az anyagok ugyanúgy működtek, mint bármi más, semmivel nem rosszabbak, vagy gyengébbek, az ízek szépen kijöttek, az állagok tökéletesek, a sütemény puha, omlós, és nagyon finom lett. Egyedül a kakaópor lehetne sötétebb és intenzívebb egy kicsit, de a hollandhoz mérve pontosan azt tudja, amit az ára alapján elvárok tőle.


Ennyi duma után jöjjenek a receptek! Ja, még nem, szeretném megosztani veletek is a hatalmas örömhírt. Nyertem! :D Méghozzá azt, amiben reménykedni sem mertem! :D És nem kisebb ember zsűrizte a kreálmányomat, mint Sárközi Ákos, a Borkonyha séfje. Hűű! :D

"A legszebb tálalású étel receptjét beküldte: Kalocsai Edina, Dunaújváros
Edina étele a desszertkert fantázianévre hallgat
Sárközi Ákos chef értékelése:
Számomra egyértelmű, hogy az első helyezett Kalocsai Edina! Az egész étel ötletességre, játékosságra épül!
​ Kreativitása kiemelkedő a mezőnyben, itt találkoztam először az étel vizuális szépségével. Gondosan megtervezett, átgondolt kreáció a tálalásban is.
Biztos vagyok benne, hogy vannak még hasonló ötletei! :)

Edina nyereménye egy vacsora a Borkonyha étteremben 2 fő részére."  Juppppíííí!!! :D

És akkor végre a receptek.

Az "ágyások" mindegyike ugyanazt rejti, egyszerre készültek.
Mogyorótészta

6 darab Tesco Value tojás elválasztva, (nagyobb, L-es tojásból elég 4, ez kisebb egy picit)
200 g Tesco kristálycukor,
200 g Tesco Value liszt,
150 g Tesco Value sós földimogyoró nem túl finomra darálva,
120 ml Tesco Value étolaj,
120 ml Tesco Value tej,
1 cs. Tesco Value sütőpor,
1 cs. Tesco Value vaníliás cukor.

Az egyik tálba a tojások fehérje, a másikba a sárgája kerül. A fehérje mellé mérjük a cukor felét, ezt kanalanként adagolva a fehérjét fényes, masszív habbá verjük. Most a habverővel áttérünk a sárgájára, a cukor másik felével, sütőporral és vaníliás cukorral fehéredésig verjük. Hozzáöntjük a tejet és olajat, elkeverjük. Most jön a liszt és a mogyoró, ezzel összeforgatjuk, majd sütőpapírral bélelt 22*32 cm-es tepsibe öntjük, és 170°C-ra előmelegített sütőbe tesszük. 40-45 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük. Kisülve a tetejét édes morzsával szórjuk, azonnal rácsra borítva hűtjük. 10 perc után a formát levesszük róla. Fél óránként megfordítjuk a teljes kihűlésig.

Karamellkrém

140 g Tesco kristálycukor,
200 ml Tesco cukrozatlan sűrített tej,
600 ml Tesco Value tej,
2 cs. Tesco karamell ízű pudingpor,
300 g Tesco Value teavaj,
100 g TS fehér csokoládé.

A cukrot karamellizáljuk. Mikor már szép aranybarna, és nincsenek benne csomók, akkor 200 ml sűrített tejjel és 300 ml tejjel felöntve újrafőzzük. 300 ml tejben a pudingport elkeverjük, és hozzáöntjük a karamellás tejhez. Sűrűre főzzük. Tűzről lehúzva beleolvasztjuk a fehér csokoládét. Kevergetve langyosra hűtjük, lehetőleg letakarva, hogy ne bőrösödjön. A lágy vajat habosra keverjük és egyneműsítjük a karamellkrémmel. Behűtjük.

Sacher piskóta (a földhöz és a "krumplihoz")
8 darab Tesco Value tojás elválasztva,
250 g Tesco kristálycukor,
50 g Tesco Value kakaópor,
200 g Tesco Value liszt,
200 g Tesco Value teavaj,
200 g étcsokoládé,
1 cs. Tesco Value sütőpor.


Tudom, hogy eltérő technikákkal is lehet találni Sacher receptet, nekem ez vált be, én így sütöm.
A tojásokat elválasztjuk. A fehérjét a lassan adagolt kristálycukorral fényes, masszív habbá verjük. Közben a vajat a csokoládéval gőz fölött megolvasztjuk. Nem szabad túl forrónak lennie, amikor a sárgájákat a csokoládéhoz keverjük a kakaóporral együtt. Beleforgatjuk a tojáshabot, majd a szitált lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített 170°C-os sütőben 35-40 perc alatt megsütjük. Nem szabad nagyon kiszárítani! A teteje kissé cserepes, roppanós, a belseje lágy, szinte krémes állagúnak kell, hogy legyen. A tűpróba fals eredményt hozhat.

Kisülten rácsra borítjuk, pár perc után a formát levesszük róla. Forgatva hűtjük.

Mivel most nem egészben kellett, az egészet egy nagy tálba morzsoltam. Körülbelül a felét elhasználtam arra, hogy bepanírozzam a négy darab karamellás mogyorótortát. Ezekhez a kisült piskótát négy egyenlő részre vágtam, mindegyiket vízszintesen is ketté, majd karamellkrémmel töltöttem és vontam be. Hogy tényleg puha és szaftos legyen, áthúztam vékonyan leiter cukorral minden lapot. Ez a lépés ki is maradhat, én szeretem használni, puhább, szaftosabb a végeredmény. Az ágyásaink tehát készen vannak.

100 g Tesco kókuszreszeléket

zacskóba öntöttem, rácsepegtettem zöld ételfestéket, majd a száját befogva morzsolgattam, gyúrtam addig, míg a kókusz szép zöld nem lett. A tortakartonra helyezett ágyások között, fölött kimaradó részre így került pázsit.

A karton felső szélére egy marcipánkígyó került, ebbe szúrtam az ostyalapokból kivágott kerítésléceket.

Az ágyásokon szereplő zöldségek szintén desszertek. Sárgarépa bajazzo, almás pite káposzta, mini Pavlova gomba és Sachergolyó krumpli.
Sorrendben receptekkel:
 
Sárgarépa bajazzo  (Tesco módra, és töltve)
1 csomag Tesco Value piskótakorong (Néró helyett),
1 doboz Tesco Value mogyorós kakaókrém,
mentalevél,
marcipán,
sárga és piros ételfesték.


A piskótakorongokat tálcára tesszük, mindegyikre egy púpos kiskanál mogyorókrémet halmozunk, enyhén nedves kézzel félgömb alakúra formázzuk, behűtjük. A marcipánt sárga és piros ételfestékkel narancsszínűre színezünk. Pár milliméter vastagra nyújtjuk, kb. 8 centis korongokat szúrunk ki belőle, amivel bevonjuk a süteményeket. Kés hátával apró mélyedéseket szúrunk az oldalába, a tetejét zöld ételfestékkel picit színezzük, végül mentalevéllel díszítjük. Remek friss ízével ellensúlyozza a sütemény túlzó édességét (együtt enyhén az ismert "nyolc utáni" bonbonra emlékeztet).

Almás pite ízű golyó (káposzta)
3 darab golden alma
háztartási keksz
50 g porcukor
50 g Tesco Value teavaj olvasztva
fahéj
marcipán
zöld ételfesték
Az almát meghámozzuk, kicsumázzuk. Felét a kisebb, felét a nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, a vajat hozzáöntjük, fahéjjal, cukorral ízesítjük, és annyi darált kekszet adunk hozzá, hogy gyúrható keménységű legyen. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy a keksz felpuhuljon, a vaj megkössön. Apró golyókat formázunk belőle, majd zöldre színezett marcipánból káposztaleveleket formázva bevonjuk őket.



A gomba következik.
3 tojás fehérje,
tojásonként 70 g Tesco kristálycukor, azaz most 210 g,
1 evőkanál keményítő, jelen esetben Tesco tejszín ízű pudingpor,
csipet só, csipet citromsav,
1 üveg Tesco Finest feketeribizli lekvár.
A fehérjékhez adunk egy csipet sót, és egy csipet citromsavat. Mellé kimérjük a cukrot. Lassan adagolva kemény habbá verjük, az utolsó adag cukorral a keményítőt is hozzá adjuk. Habzsákba töltjük, sütőpapíros lemezre apró habcsókokat formázunk, és ugyanannyi vékony kúpot is. Nedves ujjal a habcsókok tetejét elsimítjuk, ne legyen csúcsos. 100 °C-os sütőben kiszárítjuk.
A csókok alját kifúrjuk, lekvárral töltjük, majd egy-egy kis kúppal zárjuk. A gombák tetejére egy-egy ütés kakaópor ad mintát.


Krumpli
A Sacher piskóta összemorzsolt másik fele,
1 ü. rumaroma,
4 evőkanál baracklekvár,
2 evőkanál instant kávéporból készült kávé,
100 g porcukor,
100 g olvasztott vaj,
100 g olvasztott étcsokoládé,
---------------
marcipán,
piros ételfesték,
kakaópor,
mandula,
almachips.
A hozzávalókat összegyúrjuk. Kissé lágynak tűnhet, de pár órás hűtőben tartás közben szépen összeáll, a csokoládé és a vaj megköt, a piskóta felveszi a nedvességet. Apró krumplikat formázunk belőle, rózsaszín marcipánnal bevonjuk, kakaóporral földezzük, apróra vágott mandulával, almachips-szel csírákat nyomunk bele. 
A zöldségeket ízlésesen az ágyásokra rendezzük. A maradék marcipánból apró kerti szerszámokat formázhatunk, slagot, ásót, gereblyét. Olvasztott fehércsokiból apró sziklák is kerültek az egyik sarokba, azokra pedig ostyavirágok. Tálaláskor az instant kávéból kevert öntetet adtam mellé. Hatalmas sikere volt, Mindenki kíváncsian kóstolgatta a zöldségeket, a torta pedig telitalálat, a mogyoró jól illik a karamellhez és a csokoládé ízéhez. Jó étvágyat! :)



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!








Megjegyzések

  1. Imádom a kis zöldségek aprólékosságát, remekül kitaláltad :) Na meg az sem utolsó szempont, hogy ízük is jó lehet. Nagy gratuláció, Dinám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Haboska, igyekeztem, és lám, meghozta gyümölcsét. Olyan jó érzés! :D

      Törlés
  2. Akkora graula itt is. hogy lelóg a képernyőről! :-)) Igazán Dinásak lettek a figuráid, simán kitaláltam, hogy a Te ügyes kezed művei. Az a csírázni induló krumpli.... :-DD Hiányoztak már a tortáid, jó, hogy hoztál egy ilyen csodaszép és díjnyertes alkotást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Zsu, köszönöm, nagyon jól esnek a szavaid, remélem most már több időm lesz töltögetni a blogot. :)))

      Törlés
  3. Gratulálok én is! Megérdemelted a nyereményt! :) Ötletes és a kivitelezés is szuper, azok a cuki kis zöldségek, nagyon tetszik! :) Na meg az ízekről ne is beszéljünk, tökéletes alkotás! :)

    Ja, amúgy blogkóstoltam és az almás csigamuffin-ra esett a választásom. Nagyon finom lett, köszönöm! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, de aranyos vagy, köszönöm szépen! És igazán örülök, ha ízlett a süti, mi nagyon szerettük. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése