Hercegnő torta / Princess cake


Amikor Nikol előadta, hogy mit találtak ki, akkor egy pillanatra meghűlt bennem a vér. Oké, régóta szeretném magam kipróbálni ebben a stílusban, de hogy egyből a mély víz? Három emeletes, csíkos, meg steppelt, meg cipellő, meg rózsa, meg korona, meg pillangók, meg gyöngysor, monogram, és az egész legyen fényes. Ja, és a fehér az alapszín, rózsaszín beütéssel. Végül, ahogy beszélgetés közben rajzolgattunk is, kialakult egy terv, ami papíron egész jól nézett ki. Én nagyon féltem tőle, hogy túlzsúfolt lesz, mire megnyugtatott, hogy igazából az lenne a cél. :) Hát, szerintem sikerült elkapni a középutat.

Még hétfőn nekiálltam a cipellőnek, koronának, pillangóknak, azok smartflex flower cukormasszából készültek kis CMC-vel megtámogatva. Kis kontraszt, hogy a bevonat háromszoros marcipán, míg a kiegészítők fehérek, de ezt előre jeleztem, hogy a marcipán nem fehér. Sosem volt, és vegyi anyag nélkül nem is lehet. 


Szombatra kellett, ezért gondoltam csütörtökön szépen lesütöm a piskótákat, megfőzöm a krémeket, betöltöm, pénteken meg szépen burkolok, cicomázok egész nap, szombatra pedig teljes pompájában kész lesz. Majdnem. Csütörtökön délben kaptam a hívást, hogy gáz van,  péntek délben jönnek érte, mert előrehozták a bulit. Azaz kaptam egy huszonnégy órát, hogy mindennel kész legyek. Akik sűrűn készítenek burkolt tortát, tudják, hogy ez kb. esélytelen. Kapkodás gőzerővel. A nagy piskóta citromos, a középső kókuszos, a felső kávés. Réteges krémeket terveztünk, de erre most nem volt esélyem, így a túró-lemon curd párosból sima citromos túrókrém lett, a középső raffaellóból kókuszkrém, a felső tejszín-kávézselé párosból pedig tejszínes kávékrém. Gyors töltés után mindegyik fagyasztóba került fél órára, hogy a vajkrém azonnal fagyjon, amivel áthúztam őket, majd gyors burkolás. A gyöngysor karkötő és nyaklánc a középső zárása lett, a rózsából csak egy készült, a csíkozás is szélesebb. Muszáj kompromisszumokat kötni, hogy időben beleférjek. 


Még a pillék kaptak némi rózsaszín árnyalatot, a korona gyöngyöket, és a steppelés sem lett olyan tökéletes, mint szerettem volna, a monogram is kacifántosabb tervben volt. Szóval egyfelől vérzik a szívem, hogy elvesztettem egy teljes napot a pepecselésre, másfelől pedig büszke vagyok, hogy ilyen rövid idő alatt sikerült olyat alkotnom, ami még nekem is tetszik, mert végül nagyjából olyan lett, mint vártam. Akinek köszönetet szeretnék mondani, az Györgyi, a Tortissimo gazdasszonya. Egyrészt a kitűnő smartflexért, másrészt a lakkért, amit azonnal, sürgősséggel postázott nekem úgy, hogy másnap már át is vehettem. Simán lekötelezett az azonnali és kérdés nélküli segítségével. :)

Merthogy fénylenie kellett (volna) mindenhol. A fondant kiegészítők csillogtak is, ám a marcipán a szemcsésségénél fogva csak olyan volt, mintha izzadna, nem lett szép lakkfényű, szerény véleményem szerint nem is igazán lehet ezt elérni. Az egész dobozzal ráfújtam pedig. :) Így teljesen olyan a rózsa, mintha porcelánból lenne. Nagyon vad! :)


Végül hálás vagyok, hogy elkészíthettem, nagyon-nagyon remélem, hogy a "lebutítás" ellenére azért ízlett az ünnepeltnek! :) Boldogságos Születésnapot Kamilla! :)



Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!









Megjegyzések

Megjegyzés küldése