Gubarúd mákos gubához


A hosszú hétvége első napján sokáig dolgoztam, így családom vásárolt be. A kiflit elfelejtettem a lelkükre kötni, pedig már nagyon készültem a mákos gubára. Mit tesz ilyenkor egy pék? Úgy van. Gubarudat süt. :D Márpedig olyan nincs, hogy amit elképzelek, ne valósuljon meg. Így viszont már nektek is gyerekjáték lesz., mert nagyon hamar összedobható, semmi macera, pikk-pakk elkészül. :)


Nem kell élesztőt futtatni, nem kell tésztát keleszteni, csak összegyúrni alaposan. Mindjárt mondom is, miket. A tészta a tejes kiflié, azt is bátran süthetünk belőle.

600 g finom liszt (BL 55)
60 g olvasztott vaj (nem forrón!)
1 egész tojás
1 kiskanál só
30 g élesztő
1 evőkanál cukor
250 ml tej

A liszttel kezdjük. Szitálva persze, így könnyebb összedolgozni. Közepére halmozunk mindent, és a tejnek először csak a felét öntve hozzá nekiállunk összegyúrni. Mikor összeállt, kivesszük deszkára vagy tiszta pultra, és váltott kézzel alaposan átdagasztjuk. Selymes tapintatú, viszonylag kemény, rugalmas tésztát kapunk. Egyáltalán nem ragadhat, akkor még dagasztani kell. Most letakarva pihentetjük negyed órát. Nem kell keleszteni, csak pihentetni.

Most enyhén lisztezett felületen, jó ujjnyi vastagra nyújtjuk, és pizzavágóval vagy késsel 2-3 centis rudakat vágunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk (nekem 3 kellett) és most fogjuk keleszteni. Párás, meleg hely kell neki, vagyis a begyújtott sütő közelében, letakarva, úgy, hogy a gázon forrásban lévő víz bugyog, és be van csukva az ablak. Kvázi kelesztőkamrát varázsolunk a konyhából. :)) Bő félóra múltán süthető, 200 °C-ra előmelegített sütőben 15 perc. 


Kivéve hagyjuk kihűlni. Pár darab elfogyott azonnal, hiszen magában is finom, be kellett vetnem minden anyai szigoromat, és meg kellett fenyegetnem őket, hogy holnap nincs guba, ha nem bírnak magukkal! :)


Másnap aztán valóban guba készült belőle, azaz egy éjszakát hagytam szikkadni, mert úgy az igazi, ha gubát készítünk belőle végül. :) Sokkal-sokkal finomabb lett, mint bolti kiflivel. Nem ázott szét, nem lett "nyálkás", megőrizte az állagát, viszont nagyon finom szaftos lett. Azt hiszem soha többé nem veszek a gubához kiflit. Kérlek jelezzetek vissza, ha kipróbáltátok! :)


Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)


Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!









Megjegyzések

Megjegyzés küldése