"Nekem miért nem sikerül?" - játék :)


Érdekes játékra kértek, egyfajta őszinteségi roham arról, ami sosem jön össze. Zsuzsi, a Teller-cake blog háziasszonya szegezte nekem a kérdést, nekem meg nem kell sokat gondolkodnom, mert bénázás és ingerület akad bőven. :D Hogy mi az amitől kiakadok, ami sosem sikerül? Lássuk.

Zsuzsi a szilvás gombócot, a rántott csirkecombot és a főzelékek sűrítését hozta fel. Ó, ezeket én is ismerem, mármint a kajákat persze, de a velük járó problémákat is, szóval nyugi, én is küzdök velük. Ja, és köszönöm a játékot, jó egy kicsit kiborítani a fazekat. :)

Életem legnagyobb ellensége az állati tejszín. Utál engem. Lassan én is őt. Állok a pultnál, előttem jéghideg fémtál, kezemben jéghideg habverő, szívemben vasakarat, szemem összeszűkülve forszírozza az egykedvűen álldogáló dobozt, amiben a hideg, 33%-os tehén emlőmirigy-váladék színe-java ücsörög egykedvűen, tudván, hogy tök hiába spanolom magam. Nem és nem. Sokadszor állok neki pedig, de nem akarja. Másodperc töredéke a határ aközött, hogy még lágy takony, vagy már vajjá köpült trutymó. Növényit pedig nem fogok használni, punktum. Egy megvolt.


Gombóc. De nem szilvás, hanem paradicsomos. Húsból. Na, hát ha valami étel képes ezermillió arcot mutatni, hát az ez lesz. Vagy híg-naracsszín-íztelen a szósz, vagy szétfő a gombóc, vagy kemény marad a rizs, vagy túl édes a mártás, vagy valami mindig van. Pedig imádom/nám. Főleg, ha végre egyszer sikerülne. :D 

És utolsó a rakott kel. Mert szívem csücske, nagyon-nagyon szeretem - ha valaki megcsinálja végre nekem úgy, ahogy szeretném. :) Mert vagy tacsakos-lucskos a tepsiben, vagy hóttszáraz, vagy szétmegy a káposzta, máskor meg ropog a legvékonyabbja is, szóval vele is küzdök tisztességgel. Bezzeg a konyhásnéniknek mindig összejött, bár nem szeretném tudni, hogy valójában mit tettek bele darált hús helyett. (Remélem nem a löncsnek nevezett ipari borzalmat! :D ) Bár felnőttem, és nem is kicsire, szóval túlélhető. 

Plusz egy ráadásnak (ezek a habok tönkretesznek, komolyan): a habcsókmassza, más néven wind-massza. Nem, nem akkor, amikor sütemény tésztájába kell, hanem amikor mintázni kell vele valamit, ezért kőkeménynek, stabilnak kell/kéne lennie. Hát ő nem. Mármint sokszor nem. Többször nem, mint ahányszor igen. Volt már csak kristálycukor, vagy fele-fele porcukorral és kristállyal, csak sziruppal (nyilván túlfőztem, ezért dögös lett, vagyis kristályos, ropogós a hab), csak porral, cukorliszttel, és volt úgy, hogy sikerült, de utólag sosem jöttem rá, hogy miért. :D Ez bent nagy galiba, mármint a melóhelyemen, ugyanis a Rákóczi mit sem ér kőkemény, igazi tojáshab nélkül, különben csak ragacsos izé... ennél a sütinél előfordult már, hogy átkoztam a teremtőjét is, hogy ilyet ki mert találni egyáltalán, és tuti, hogy kizárólag az én bosszantásom volt a cél. :D Szóval küzdök, de nem adom fel. Márcsakazértis kiderítem a trükköket, és vén nagymamaként majd jól engem irigyelnek az onokáim. :P


Most hiányzik a felkérés, ugyan kikre vagyok kíváncsi, ők mivel küszködnek a konyhában, mi az, amit sokadszorra is elbénáznak, és ezt be is merik vallani. :)

Drága Marka, és Sasó, valljatok színt! :D Ne hagyjatok már pácban, huppanjatok mellém és meséljetek picit! :)

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)


Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!



Megjegyzések

  1. Itt is köszönöm a reagálást, és a szuper képeket is hozzá! De hogy neked is problémád van gombóc fronton... :-DD A wind masszát én is írhattam volna, besültem már vele párszor. Viszont a tejszínnel jóban vagyunk, a legritkább esetben nem sikerül csak. Az okéés kis zacsis és a Tescos kis dobozos tejszín is jól verődik nálam. Rakott kelt még sosem csináltam - pedig szeretem! - de ezek után feltétlen kipróbálom! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nekem egyik sem jött be még. Lehet, hogy már eleve így állok hozzá. :D No, sebaj. Cserébe jövő héten újra beiktatom a rakott kelt. Ó, és ha már itt tartunk: ma tökfőzeléket készítettem, és szerinted hányszor kellett sűrítenem? Eltaláltad. Kétszer. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése