Moscauer sütemény

  
Moscauer sütemény


Bonbon Mánia a házigazdája a VKF!, vagyis a Vigyázz, kész, főzz! játék 60. fordulójának. Sokat morfondíroztam, vajon milyen kekszek legyenek a versenyzők? Egy darabig a tengerentúli, csokicseppes zebkeksz felé hajlottam, hiszen az az első, ami eszembe jut, ha azt hallom: csokis keksz. De túl egyértelmű volt, és kicsit talán kevésbé ünnepi, mondjuk bármikor fogható vagyok rá. :)) Eszembe jutott a töltött keksz, az írókázott puha vajas keksz is, aztán körülnéztem a kis kincseskamrában, ahol nagy bödönben dió áll, mellette stócban táblás csoki, kis dobozban a nemrég kandírozott narancshéj, pár kiló cukor, liszt, néhány zacskó fahéj, és akkor már egyre szélesebben mosolyogtam. Már tudtam, mit fogok készíteni! :)

Moscauer

10 dkg durvára tört dió
7 dkg cukor
1 dl tejszín
5 dkg teavaj
3 dkg liszt
nagy csipet fahéj

10 dkg étcsokoládé

A tejszínt a vajjal és cukorral felhevítjük, de nem forraljuk, csak jó forró legyen, és a cukor olvadjon fel benne. Hozzáöntjük a diót, a nagyon apróra vágott narancshéjat, a fahéjat végül a lisztet. Egy puha, lágy masszát kell kapnunk, ami azért formázható. Gáztepsit sütőpapírral fedünk, erre diónyi golyókat teszünk 4-5 centiméterre egymástól. (16 darabot szoktam egyszerre sütni, azaz 4*4 darab fér rá kényelmesen)



Nedves villával, vagy ujjakkal ellapogatjuk a kekszeket, aztán előmelegített, 200°C-os sütőben pár perc alatt megsütjük őket. Akkor jó, amikor a szélei kezdenek megbarnulni, de még lágy a közepe. Kivéve sütőpapírral együtt határozott mozdulattal lehúzzuk a lemezről a pultra. Még nagyon puha, nem bántjuk, kis hűlés után tudjuk leszedegetni, végül rácson kihűtjük. Közben sülhet a következő adag. :)

Vigyázzunk, tényleg pár perc alatt sül, ne hagyjuk ott!

Mikor minden keksz kihűlt, gőz fölött, vagy mikróban megmelegítjük a csokoládét, ecsettel vagy mártogatással minden keksz lapos felét bevonjuk, amit vagy az ecsettel, vagy recés habkártyával díszítünk.


Nálunk el nem maradhat az ünnepi asztalról! :)

Dina világa a facebookon is elérhető, így biztosan nem maradsz le semmiről! :)

Valamint minden édességet, desszertet kedvelőt várunk szeretettel szintén a facebookon, a DesszertSarok csoportban!

Megjegyzések

  1. Nagyon szeretem!!!!! Legszívesebben levenném a fényképről. Én még nem csináltam, de amit a cukrászdába lehet kapni kg-ra, az valami isteni!!!

    VálaszTörlés
  2. De szeretem én is, de még sosem készítettem. Viszont most megvan hozzá a tökéletes recept! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem is van egy jól bevált receptem, nagyon hasonlít a Tiedhez! Ezen miért is nem csodálkozom?? ;-D

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése